Magyar termékekből nyújtanak élelmiszersegélyt a hazai rászorulóknak
A magyarországi EU élelmiszersegély-program céljára az EU tavaly 63 ezer 587 tonna intervenciós gabona felhasználását engedélyezte.
2006-ban tízezer tonna élelmiszer (liszt, tészta, keksz, illetve más
gabonaalapú élelmiszer) jutott el segély formájában a kisnyugdíjasokhoz,
hajléktalanokhoz, létminimum alatt élőkhöz és egyéb rászorulókhoz.
A szétosztás költségei a segélyszervezeteket, illetve az
alvállalkozóként bekapcsolódó szervezeteket terhelik, azonban az EU
adminisztratív költségtérítés címén támogatást nyújt ehhez is. A Mezőgazdasági
és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – mint a program végrehajtó intézménye – a
szétosztást végző segélyszervezeteket és a gabonát feldolgozó cégeket egyaránt
pályázat útján választotta ki.
2007-ben az 52 ezer tonna gabona (illetve az ennek megfelelő
mintegy 9 ezer tonna gabonaalapú élelmiszer) mellett már 900 tonna cukor,
valamint 800 tonna sovány tejpor értékének megfelelő, várhatóan több mint
egymillió liter dobozos tej felhasználására is lehetőség nyílik.
A programban részt vevő segélyszervezetek (Baptista
Szeretetszolgálat Alapítvány, Budapesti Élelmiszerbank Egyesület,
Gyermekétkeztetési Alapítvány, Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, Magyar
Ökumenikus Segélyszervezet) új raktárak bevonásával az eddiginél szélesebb
rászorulói kört érhetnek el, így több mint kétezer településen egymillió
rászoruló részesülhet idén élelmiszersegélyben. A programba harminc
élelmiszer-ipari feldolgozó kapcsolódik be.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >