Magyar találmány jelezheti a tej szavatosságának lejártát
Svájci-magyar magánbefektetők anyagi segítségével magyar cégek olyan intelligens csomagolóanyag kifejlesztésébe fogtak, mely jelzi, ha a tej szavatosságának lejártához közeledik.
A találmányt Seres Viktor és Galambos Zsuzsa fejlesztette ki, a megvalósításra 2011 nyarán céget alapítottak, az iDeapool Kft-t. Ezt a társaságot egy svájci-magyar magánbefektetői csoport a Colabs Startup Center Zrt. szervezésében 45 millió forint többletforrással segítette meg.
A Colabs Startup Center Zrt.-t – mely maga is induló cég – arra alapították, hogy 10-250 millió forint közötti tőkebefektetésekkel gyorsítsa a nagy növekedési képességű induló és korai fázisú vállalkozások forráshoz jutását, fejlesztését és nemzetközi piacra jutását.
A tervek szerint az iDeaPool Kft. ez év elején már az ipari partnerekkel tárgyal, hogy a tej szavatosságát érzékelő indikátor bekerülhessen a csomagoló anyagba, továbbá hogy ez a megoldás országhatárokon túl is bevezethető legyen. A szóban forgó projekt azért fontos az intelligens csomagolás fejlesztők szerint, mert Magyarországon közel 2 millió liter tej fogy naponta, a világ évi tejfogyasztása pedig az előrejelzések szerint a jelenlegi 270 milliárd literről az évtized végére 350 milliárd literre emelkedik. (piacesprofit.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További innovációs termékek
Apenta+ POWER GEL
Az Apenta legújabb innovációja az Apenta+ POWER GEL energiazselé! Természetes…
Tovább olvasom >Kubu Immuno püré 100% 2-féle ízben: málna-csipkebogyó és körte-bodzabogyó
A Kubu két új, innovatív termékkel bővíti kínálatát. Az új…
Tovább olvasom >Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >