Magyar startup kozmetikai fogfehérítésre épít franchise-hálózatot Európában
A magyar Smile Partner Zrt. kozmetikai fogfehérítő franchise hálózat kiépítésébe kezdett Európában, a hálózathoz 50 magyarországi partner mellett Csehországból, Szlovákiából és Dániából is számos cég csatlakozott már – tájékoztatta Farkas Norbert, a zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-t.
A három országban 15 partnercéggel dolgoznak, és több tucat céggel folytatnak tárgyalásokat – mondta. Terveik között szerepel, hogy 3-5 éven belül az Európai Unió 10 országában is megjelenjenek, valamint az oroszországi és keleti régió – Grúzia, Azerbajdzsán, Kazahsztán – piacainak meghódítása.
Ismertetése szerint a Smile Partner Zrt.-t egy éve 4 magyar magánbefektető alapította. A kozmetikai fogfehérítés nagyszabású ötletét annyira megnyerőnek tartotta a Jeremie programban részt vevő Euroventures Zrt. kockázatitőke-befektető, hogy nem sokkal az indulás után 100 millió forinttal szállt be az üzletbe.
A Smilepoint néven kidolgozott franchise rendszert közösségi védjegy oltalom alá helyezték. A fogfehérítő anyag és a rendszer kiegészítő elemei (szilikonsín, aktivátor spray) amerikai, a kategória vezető gyártójának (Beaming White) a terméke. Az innováció a Smilepoint márka részéről az egységesített csomagolás (szett), amelyet ellenőrzött, minden EU jogszabálynak megfelelő terméktájékoztatóval láttak el, és az 1 alkalommal történő, 3×15 perces eljárásban elérhető. A márkanévvel ellátott, egységesített megoldás együtt élvezi az EU területére vonatkozó márkavédjegy oltalmat.
A kezelés olcsóbb az eddig használt módszereknél és előnye, hogy alkalmazása során a páciens szájába nem nyúl senki más, csak ő maga, hogy felhelyezze az ökölvívók fogvédőjéhez hasonló, pasztával töltött műanyagot – mondta a vezérigazgató-helyettes.
A rendszer tagjainak a fogfehérítéshez szükséges terméket és ismeretet biztosítják, és az engedélyek beszerzésében is segítenek – tette hozzá.
Közölte: a Smile Partner Zrt.-be különböző formában összesen több mint 150 millió forintot fektettek be. A tervezett megtérülési idő 3-5 év, a külföldi terjeszkedés függvényében. A cég 2014-ben a nem auditált pénzügyi adatok alapján mintegy 40 millió forint árbevételt ért el a saját bolti kiskereskedelemből, a franchise hálózat bővüléséből és a hálózat termékeinek utánrendeléseiből. A csehországi piacbővítés eredményei 2015-ben jelentkeznek – jelezte Farkas Norbert. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai építkezés, fenntarthatóság és közösségi jelenlét a Reálnál
2024-ben a Reál-csoporton belül tovább folytatódott az előző években megkezdett…
Tovább olvasom >Közel 5%-os forgalombővülést ért el tavaly a SPAR Magyarország
Összesen 1111,6 milliárd forint forgalmat ért el 2024-ben a SPAR…
Tovább olvasom >Privát és Privát Max üzletek CBA színekben
„Jelentős mérföldkő a CBA történetében: a Kerekes Kft. csatlakozásával tovább erősödik…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >