Magyar start-up cégeket népszerűsít a nemzeti kereskedőház Szingapúrban
Magyar start-up cégeket népszerűsít a Szingapúrban működő magyar kereskedőház, hogy segítsen a társaságoknak betörni a délkelet-ázsiai piacokra.
Szőke István, a kilenc hónapja megnyílt kereskedőház tanácsadója sajtótájékoztatón kedden Budapesten elmondta: létrehoztak egy linket a szingapúri magyar kereskedőház weboldalán, ahol bemutatkozhatnak azok a magyar start-up vállalkozások, amelyek egy előzetes – magyar és szingapúri – szűrés alapján sikerrel jelenhetnek meg a szingapúri piacon. Emellett május 27-én rendezvényt tartanak European Innovations from Hungary (EIH) címmel. Ezen kilenc magyar cég mutatkozik be, amelyek többek között információtechnológiai, egészségügyi megoldásokat kínálnak. Egyikük egy olyan zuhanyfejet fejlesztett ki, amellyel a szokásos 60-80 liter helyett öt liter víz elhasználásával lehet lezuhanyozni anélkül, hogy a komfortérzet csökkenne.
Szőke István ugyanakkor hangsúlyozta: nem az a fő cél, hogy a rendezvényen köttessenek üzletek, hanem az, hogy ismertté tegyék a magyar start-up cégeket Szingapúrban, és elinduljon egy folyamat, amelynek egy éven belül akár látható eredményei lehetnek. A rendezvényen részt vesz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szőke István elmondta: azért lényeges a miniszter jelenléte, mert Szingapúrban, ahol kiemelkedően erős az állam szerepe, különösen fontos, hogy egy-egy magánbefektetői kezdeményezés mögött ott lássák a kormányzati támogatást.
A tanácsadó elmondta: a szingapúri kereskedőház a kapcsolati tőkéjével, a tudásipari termékek piaci menedzselésével segítheti a magyar start-up cégeket. Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója kijelentette: a magyar know-how az egyik legnagyobb hozzáadott-értékkel bíró exporttermék. Felidézte, hogy a Nemzeti Kereskedőház hétfőn létrehozott egy új igazgatóságot, amely az innovációs hivatallal együttműködve piacokhoz segítheti a magyar start-up cégeket. Példaként említette, hogy sikerült piacot találni Szingapúrban egy magyar fejlesztésű szoftvernek, amellyel biztonságosabban és hatékonyabban lehet épületszerkezeteket tervezni.
Kapcsolódó cikkeink
Automatizálással gyorsítja az élelmiszer-házhozszállítást Szingapúrban a Foodpanda
Teljes mértékben automatizálja szingapúri „dark store” raktárait a Foodpanda annak…
Tovább olvasom >Magyar különlegességek Szingapúrban
Megnyílt Ázsia egyik legjelentősebb nemzetközi, szakmai kiállítása Szingapúrban, a Food…
Tovább olvasom >Globális AI-labort létesített a Heineken Szingapúrban
Megnyitotta első globális generatív mesterséges intelligencia (GenAI) laboratóriumát a Heineken…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >