Magyar Reklámszövetség: a reklámadó káros az egész gazdaságra
A Magyar Reklámszövetség (Mrsz) továbbra is úgy véli, a reklámadó nemcsak az iparágra káros, hanem az egész gazdaságra is – közölte a szövetség az Európai Bizottság (EB) állásfoglalását követően pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a szövetség elkötelezett az azonos versenyfeltételek megteremtésére irányuló szabályozás mellett, és úgy vélik, a Magyarországon be nem jegyzett globális vállalkozások adóelkerülő magatartása rontja az egyébként is technológiai hátránnyal küzdő hazai tartalomszolgáltatók helyzetét. A szövetség a közleményben felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a globális vállalatok nemcsak reklámadót, hanem általános forgalmi adót, munkáltatókat terhelő munkavállalói járulékokat, társasági adót és helyi iparűzési adót sem fizetnek.
A szövetség, tájékoztatása szerint, most is nyitott a kormánnyal való együttműködésre, hogy az EB állásfoglalása nyomán szakmailag támogassa a magyar piacon működő vállalatok egységes versenyfeltételeinek kialakítását.
Az EB pénteken hozta nyilvánosságra, hogy az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak tartja a reklámadó rendszerét, emellett elrendelte az általa vélelmezett gazdasági előny megszüntetését. A brüsszeli testület azt kifogásolta, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek a reklám közzétételéből származó nettó árbevétele nem éri a 100 millió forintot – az adózással összefüggő adóadminisztrációs költségek minimalizálása miatt -, nem kell reklámadót fizetni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MRSZ: szakmai állásfoglalás „A közélet átláthatóságáról” szóló törvénytervezetről
Lépett a Reklámszövetség: állásfoglalást juttatott el a döntéshozókhoz. A Magyar…
Tovább olvasom >A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >Egészséges növekedést produkált a rendezvényszektor 2024-ben
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei, illetve partnerei 2025. március…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ezer vízügyi szakember dolgozik az aszály elleni küzdelemben
Országszerte ezer vízügyi szakember dolgozik az aszály elleni küzdelemben és…
Tovább olvasom >Hazánk újra mentes a magas patogenitású madárinfluenzától
Magyarország ismét madárinfluenzától mentesnek minősül az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) előírásai…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >