Magyar Levente: a gazdaságfejlesztési program minden sikeres pályázója megkapja a támogatást
A nehéz gazdasági körülmények ellenére sem áll le a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, minden sikeres pályázó megkapja a támogatást – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a vajdasági Topolyán.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/02/money-g14d1c6ce2_1920-300x200.jpg)
(Fotó: Pixabay)
Hozzátette, hogy a sikeres pályázókat már 2021 decemberében értesítették, ám a szerződésaláírásra mostanáig kellett várni az Európát sújtó gazdasági válság, illetve az ukrajnai háború okozta nehézségek miatt. Magyar Levente közölte: a vállalkozók türelme azt bizonyítja, hogy hisznek abban, amit a magyar kormány, a vajdasági politikai szervezettséget képviselő Vajdasági Magyar Szövetség és maguk a vállalkozók el tudnak érni. „Ez egy partnerség, közös munka, ez adja az egésznek a hitelét az elejétől kezdve” – fogalmazott. A nehézségek ellenére most tudott folytatódni a kifizetés, és a politikus arra is ígéretet tett, hogy amennyiben a dolgok az eddigiekhez hasonló „mederben csordogálnak tovább”, akkor a következő hónapokban azokat a pályázókat is kifizetik, akik a mostani körből kimaradtak. Csütörtökön 49 sikeres pályázóval kötöttek szerződést.
A pályázatok gazdasági és mezőgazdasági közepes- és nagyvállalkozások fejlesztésére vonatkoztak
Az államtitkár hangsúlyozta: továbbra is azon dolgoznak, hogy folytatni tudják a programokat, konkrét ígéreteket azonban a jelenlegi kiszámíthatatlan közegben nehezen tesznek. Reményét fejezte ki, hogy az év végére, vagy legkésőbb 2024-re „megteremtődik annak a lehetősége, hogy a korábbi ütemezéssel és a korábbi dinamizmussal” vigyék tovább ezeket a programokat. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a közös sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a sikeres pályázók az utóbbi 14 hónapban önerőből és hitelből tudták fedezni beruházásaik megvalósítását, de közben tudták, hogy a magyar kormánytól, illetve a program megvalósítását végző Prosperitati Alapítványon keresztül mindenképpen meg fogják kapni az elnyert támogatást.
A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára a magyar kormány kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget
A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza 2019-ben indult. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjában több mint 14 ezer vállalkozó jutott támogatáshoz összesen 68 milliárd forint értékben, amely a folyamatban lévő beruházások figyelembe vételével 149 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását eredményezi a Vajdaságban. A program ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a magyar emberek a szülőföldjükön tudjanak boldogulni, és csökkenjen az elvándorlás.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >