Szorul a hurok a mézhamisítók nyaka körül

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 15. 11:39

Ellenőrzési tervet dolgozott ki az Európai Bizottság az ipari úton előállított és az EU-ba dömpingszerűen behozott importméz kiszűrése érdekében. Magyarországon már lényegében kiszűrték a hamisítványokat. A január 19-én létrejött NÉBIH-OMME együttműködési megállapodás pedig egészen új lehetőséget biztosít a hatóság és a civil társadalmi szervezet jövőbeni közös munkájához.
Szlovéniában a Finance magazin tájékoztatásából az is kiderül, hogy a hatóság már megkezdte a nem korrekt méhészek nevének nyilvánosságra hozását.

mez-ok

Erdős Norbert európai parlamenti képviselő közelmúltbeli, miskolci fórumán beszámolt arról, hogy az előzetes eredmények azt mutatják, hogy a lóhúsbotrányhoz hasonló csalássorozat zajlik az európai mézpiacon. A néppárti képviselő hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága márciusi ülésén napirendre veszi a mézhamisítási botrány ügyét. Mészáros László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint eddig 35 kevert méz mintáját vizsgáltatták be nemzetközi laboratóriumban. A kínai importméz felhasználásával készült kevert mézek esetében hat mintáról derült ki, hogy hamisítvány. Ez a nemkívánatos gyakorlat hosszú távon az EU-ban előállított méz visszaszorulását eredményezheti a belső piacon. Ma még versenyképes méhészeti gazdaságok mehetnek tönkre, magyar és európai emberek veszíthetik el a megélhetésüket, amelynek bekövetkeztét meg kell akadályozni.

Az egyesület közleménye szerint, jelentős magyar siker, hogy Phil Hogan mezőgazdasági biztos kezdeményezésére az Európai Bizottság ellenőrzési tervet dolgozott ki és hajt végre az ipari úton előállított és az EU-ba dömpingszerűen behozott importméz kiszűrése érdekében. Eddig 35 kevert méz mintáját vizsgáltatták be nemzetközi laboratóriumban. A gyanú szerint kínai import méz felhasználásával készült kevert mézek esetében 6 mintáról derült ki, hogy közönséges hamisítvány.

Magyarországon már lényegében kiszűrték a hamisítványokat. Az OMME jelenleg is folytatja az import mézek vizsgálatát, újabb 35 mézminta laboreredményét várja. Az országos főállatorvos december 7-én egy határozatban a harmadik országból származó méztételek hatósági ellenőrzésének megszervezése érdekében december 7-étől adatszolgáltatási kötelezettséget rendelt el. Ezen felül a NÉBIH azonnali hatállyal elrendelte a mézhamisítás gyanújában érintett, nem fogyasztói minőségű termékek forgalomból történő kivonását, amelyre annak rendje és módja szerint sor is került. A január 19-én létrejött NÉBIH-OMME együttműködési megállapodás pedig egészen új lehetőséget biztosít a hatóság és a civil társadalmi szervezet jövőbeni közös munkájához. Csakhogy a nyilvánosságot kellő óvatossággal kezelik. Nem úgy, mint Szlovéniában, ahol igaz nem a hamisítókét, de a hatóság az illegális szereket használó méhészek adatait nyilvánosságra hozta.

A Finance, ljubljanai gazdasági lap tudósításából kiderül, hogy az élelmiszerbiztonsági hatóság honlapján felfedte az olyan méhészek első csoportját, akik nem regisztrált termékekkel próbálták méheik egészségét védeni. (A lista elérhető: http://www.uvhvvr.gov.si/si/delovna_podrocja/nadzor/porocila_posameznih_nadzorov/2015/pravnomocne_odlocbe_cebelarji/ )

A bajbajutott szlovén méhészek védekezése szerint a készítményeket a feketepiacon vásárolták, ugyanakkor a hatóság úgy véli, elképzelhető, hogy ezek károsak az emberek és a méhek egészségére is. Ezért a megnevezett méhészek termékei nem biztonságosak és azokat el kell távolítani a piacról. Az ígéret szerint a listát, amint a vizsgálatok előbbre jutnak, bővítik. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink