A magyar javaslatoknak is be kell kerülniük a juh- és kecsketenyésztésről szóló EP-jelentésbe
A magyar juh- és kecsketartók javaslatait, egyebek mellett a kisállattartók egyösszegű átalánytámogatását, az állatjóléti nemzeti támogatások kiterjesztését és a zöldítésbe vonható legelőterületek bővítését is be kell építeni az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának az ágazatról készülő jelentésébe Erdős Norbert, a Fidesz EP-képviselője szerint.
A néppárti politikus csütörtöki közleményében felhívta a figyelmet az ágazat vidéki, különösen elmaradott térségbeli foglalkoztatásban betöltött kiemelt szerepére, valamint a környezet és a táj megőrzésében nyújtott jelentős hozzáadott értékére.
Kifejtette, az ágazat jelentősen hozzájárul a munkahelyteremtéshez és megtartásához a kedvezőtlen adottságú vidéki területeken. Az Európai Unió legnagyobb juh- és kecsketartó tagországaiban, mint Spanyolország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország vagy Románia, több százezren dolgoznak az ágazatban, de Magyarországon is 25-30 ezerre tehető a foglalkoztatottak száma.
„A kiskérődzők tartása környezet- és tájvédelmi szempontból is fontos, sok földterületen a nemkívánatos növények elterjedésének megakadályozásában, a gyepek megőrzésében, s így a biológiai sokféleség fenntartásában nincs is alternatívája” – fogalmazott.
Erdős Norbert kiemelte, a termeléshez kötött támogatásoknál el kell különíteni a kisállattartókat – 15 állategységig – a többi csoporttól. A kisállattartók egyösszegű átalánytámogatást, míg a többi gazda megemelt termeléshez kötött támogatást kapna. Fel kell kérni a tagállamokat, hogy az úgynevezett tejcsomag nemzeti végrehajtása során terjesszék ki a rendelkezésre bocsátott forrásokat a juh- és kecsketejre is – tette hozzá. További javaslat, hogy a zöldítésbe ne csak a mediterrán legelőerdőket vonják be, hanem például a magyarországi kedvezőtlen adottságú, száraz és gyenge minőségű legelőterületeket is.
A képviselő hozzátette, az ágazat környezet- és tájvédelmi jelentőségére való tekintettel a tagállamoknak az agrár-környezetvédelmi kifizetéseket a juh és kecske által használt legelőterületekre is ki kellene terjeszteniük, valamint a kérődzők mellett a juh- és kecsketartásra is állatjóléti nemzeti támogatásokat kellene adniuk. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2030-ig 5%-kal, 2035-ig 10%-kal és 2040-ig 15%-kal kell csökkenteni a csomagolások mennyiségét.
Az Európai Unió újra megerősítette elkötelezettségét a fenntarthatóság és a…
Tovább olvasom >A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra
Van jövője a magyar mezőgazdaságnak, benne az állattenyésztésnek, így a…
Tovább olvasom >Digiméter 2024: Digitális felzárkózás helyett visszarendeződés
A Digiméter 2020, 2021 és 2022 után immár negyedik alkalommal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >