Magyar innováció: talajminta alapján készít trágyát a Bio-Fer
A Master Good cégcsoport 10 évvel ezelőtt kezdett hozzá a fejlesztéshez, mára a Bio-Fer üzeme Magyarország piacvezető szerves trágyáját készíti, a tervek szerint pedig 3 év alatt Európa legnagyobb szerves trágya gyárává válik. 2022-ben 8 terméket, köztük 4 biominősítésű terméket kínáltak, és 30 ezer tonna trágya került értékesítésre. Idei újításuk, hogy a gazdák által előzetesen beküldött talajminta alapján talajminőségre szabható trágyát is képesek előállítani.

Idei újításuk, hogy a gazdák által előzetesen beküldött talajminta alapján talajminőségre szabható trágyát is képesek előállítani
Id. Bárány László az üzem új innovációjával kapcsolatban elmondta:
„A Bio-Fer üzemében sikerült olyan technológiai fejlesztést végrehajtanunk, melynek köszönhetően nem egyszerűen egy sztenderd, magas beltartalmi értékekkel bíró tápanyagot, szerves trágyát tudunk előállítani, hanem szinte bármilyen összetételű terméket „étlapra tudunk tenni”. A legmodernebb technológiával felszerelt központi laboratóriummal rendelkezünk. Ha valaki talajmintát küld be hozzánk, akkor az adott talaj fizikokémiai és beltartalmi vizsgálatát elvégezzük, feltárjuk, melyek azok a makro- vagy mikroelemek a talajban, melyek pótlásra szorulnak. Ezeket a gyártás során beemeljük a receptúrába, így „testre szabva” állítjuk elő a talajba kikerülő trágyakeveréket”.
Kapcsolódó cikkeink
Meghittség, mosoly, marketing – 2024 legszebb karácsonyi reklámjai
A Trade magazin 2024-ben második alkalommal hirdette meg a Karácsonyi…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Kacskaringós röppályán
Talán örülnének egy kis unalomnak és kiszámíthatóságnak a baromfipiac szereplői,…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >