A magyar háztartások több mint fele nem képes a megtakarításra
A magyar háztartások kevesebb mint fele tud valamilyen minimális összeget félretenni és a legtöbben a váratlan élethelyzetektől tartanak. A magyar fiatalok pedig első sorban saját lakásra gyűjtenek és készpénzben tartják a pénzüket – olvasható a penzcentrum.hu-n.
Az OVB Magyarország és az NRC Marketingkutató legfrissebb, ezerfős reprezentatív felmérése alapján a legnépszerűbb megtakarítási célok között említi a lakáscélú takarékoskodást – írja a Magyar Nemzet. A magyar családok pénzügyi képzetlenségét mutatja a felmérés szerint, hogy a félretett összeget a magtakarításokkal bíró családok harmada egyszerűen a bankszámláján parkoltatja, pedig a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben alig kapnak érte kamatot. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez esetben sem állami, sem a személyi jövedelemadó visszatérítésére nem számíthatnak, vagyis gyakorlatilag semmi hozama nincs a félretett pénznek.
Ugyanakkor a magyar fiatalok 51 százaléka kifejezetten előrelátó, hiszen 51 százalékuk havi rendszerességgel tesz félre, 38 százalékuk közülük pedig saját otthonra gyűjt – írja a Magyar Hírlap. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéseinek eredménye alapján elmondható, hogy a fiatalok megtakarításai elsősorban készpénzben érhetők el. A második legnépszerűbb pedig a megtakarítási számlán való pénz elhelyezés. Nagy különbség azonban, hogy amíg Európa-szerte sokan fektetnek részvényekbe, addig Magyarországon ez az arány mindössze hat százalék. Továbbá csupán feleannyi magyar fiatal rendelkezik hitelkártyával, mint az Európa más országaiban az azonos (18-34) korcsoportba tartozók. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >A héten 900 milliárd forint mozdulhat ki PMÁP-okból
Március 20-án indul a PMÁP hét, amely keretében 541,5 milliárd…
Tovább olvasom >Kétszer annyit teszünk félre havonta, mint öt éve
Egyre többen rendelkeznek megtakarítással, a havonta átlagosan félretett összeg pedig…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >