Magyar élelmiszeripari termékbemutató Rómában
Az olasz piacon eddig ismeretlen vagy kevéssé forgalmazott magyar minőségi élelmiszeripari termékek bemutatását, valamint az olaszországi forgalmazókkal való kapcsolatteremtést szolgálta a Római Magyar Akadémián (RMA) csütörtökön rendezett Hu-Food Day.
A római magyar nagykövetség és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által rendezett és termékbemutatóval, valamint kóstolóval egybekötött találkozó a magyar élelmiszeripar vállalatait az olasz országos és nemzetközi élelmiszerláncok képviselőivel, kereskedőkkel, bolttulajdonosokkal és közvetítő ügynökségekkel hozta közvetlen kapcsolatba.
A találkozón felszólaló Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, a magyar élelmiszeripar prémium, vagyis kiemelt minőségű termékekkel kíván jelen lenni az egyébként minden külföldi terméket nehezen befogadó olasz exportpiacon. „Az olaszok elsősorban nyersanyag felvásárlásban érdekeltek, mi azonban késztermékekkel is jelen kívánunk lenni” – mondta az államtitkár.
Anna Maria Accili magyarországi olasz nagykövet hangsúlyozta, hogy az Expo 2015 milánói világkiállításon Magyarország pavilonja nagy sikert aratott.
Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős alelnöke az olasz közönség előtt azt hangsúlyozta, hogy a Magyarországra látogató egyre több olasz turista nem elegendő a magyar termékek még szélesebb olaszországi megismertetéséhez, a magyar élelmiszeripar termékeit közelebb kell vinni az olaszországi fogyasztókhoz.
Vincenzo Lenucci, a Confagricoltura olasz agrárszövetség igazgató-helyettese arra emlékeztetett, hogy az évi 34 milliárd eurós olasz agáripari exportnak kevesebb mint egy százaléka kerül Magyarországra. Hozzátette: ez Magyarország lakosságához mérve átlagos arány, mivel az olasz termékeket 150 országba exportálják. Lenucci hangsúlyozta, hogy az olasz piacnak többek között gabonára, kukoricára és marhahúsra van szüksége. Megjegyezte, az olasz-magyar agrárkapcsolat nem korlátozódhat a termékkereskedelemre, az élelmiszer-feldolgozásban szerzett tapasztalatcsere ugyanennyire jelentős.
Az eseményen magyar pálinkákat, Tokaji-borokat, mézeket, fagyasztott termékeket, szalámit, kolbászt, sonkát, szalonnát és számos más élelmiszeripari terméket mutattak be. (MTI, Sárközy Júlia)
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszeripar értékesítési árai 2,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM -államtitkár: számos új pályázat megjelentetését tervezi az agrártárca idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állatvédelem mindannyiunk közös ügye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nem kampány, hanem rendszeres segítség: több tízezer felajánlás a menhelyi kutyáknak és cicáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pénzvisszafizetési garanciát ad az ALDI a friss zöldségekre és gyümölcsökre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >WorldStar-díjat nyert a debreceni Sz. Variáns egy Stühmer-csomagolással
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

