A magyar élelmiszeripari kivitel 37 százalékkal növekedett az elmúlt öt évben
A kormány politikáját visszaigazolja, hogy a magyar élelmiszeripari kivitel az elmúlt öt évben 37 százalékkal növekedett – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Herceghalmon.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége küldött közgyűlésén Fazekas Sándor elmondta, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós ciklusban a korábbinál 180 milliárd euróval több kerül az állattartó ágazatba az agrártámogatásokból az unióban.
Nehéz eldönteni, hogy ez sok vagy kevés, de a kormány minden lehetőséget igyekszik kihasználni, hogy a pénzből a magyar gazdák is minél jobban részesüljenek – fűzte hozzá a miniszter.
A földművelésügyi miniszter arra kérte a résztvevőket, hogy az áfacsökkentéssel kapcsolatos tapasztalataikat a terméktanácsokon keresztül juttassák el hozzájuk, hogy ezzel elősegítsék a további kormányzati munkát és még több termék áfája csökkenhessen.
A sertéságazat helyzetéről elmondta, bízik abban, hogy az ágazat új sikereket érhet el, s ehhez 1,2 milliárd forintot különített el a kormányzat. Hozzátette: versenyképes maradt az ágazat a válságban, de a sertéslétszám még nem érte el a megfelelő mértéket.
Fazekas Sándor elmondta, hogy a magyar mezőgazdasági bruttó kibocsátás hozzáadott értéke több mint 50 százalékkal javult az elmúlt hat évben, ami a kormányzati munkának és a termelőknek köszönhető.
Előadása után a földművelésügyi miniszter részt vett a Magyar Állattenyésztésért Díjak átadásában, amelyeket 2014-től ítél oda minden évben a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bezuhant a magyar import és export is márciusban
Március hónapban komoly visszaesést szenvedett a magyar export és import…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság meghosszabbítja a mezőgazdasági és halászati termelők állami támogatására vonatkozó engedélyt
Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket,…
Tovább olvasom >Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben
Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az alkoholmentes sörökre és a prémium kategóriára fókuszál a magyar sörpiac
A magyar sörpiac jelentős változásokat mutat az alkoholmentes és a…
Tovább olvasom >Áprilisban közel egy éve a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben…
Tovább olvasom >Bezuhant a magyar import és export is márciusban
Március hónapban komoly visszaesést szenvedett a magyar export és import…
Tovább olvasom >