Magyar élelmiszerek a lengyel mezőgazdasági kiállításon

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 24. 10:59

Magyar élelmiszerek mutatkoznak be a lengyel mezőgazdasági kiállításon, az poznani esemény megnyitóján részt vett Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.

POLAGRA

A tárca közleménye szerint a kiállítás a legnagyobb lengyel mezőgazdasági, élelmiszeripari és csomagolástechnológiai vásár.

A tájékoztatás alapján a POLAGRA megnyitója után Stanislaw Kalemba, Lengyelország mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere a VM és a lengyel partnertárca közös standján fogadta a magyar delegációt, majd egyebek mellett meglátogatták a magyar borokat és a „Kiváló Magyar Élelmiszer” védjegyes termékeket bemutató magyar kiállítást.

A lengyel mezőgazdasági miniszter a Kardeván Endre államtitkárral folytatott megbeszélésén a visegrádi együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A téma különösen aktuális, hiszen Magyarország jelenleg egyszerre két közép-európai regionális nemzetközi szervezet, a Visegrádi Csoport (V4) és a Közép Európai Kezdeményezés (KEK) elnöki tisztét is betölti – emlékeztet a közlemény.

Magyarország is nagyon fontosnak tartja a közép-európai kapcsolattartás különböző formáit, különösen érvényes ez Lengyelországra, hiszen országaink hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak, szakmai és vezetői szinten egyaránt – idézi a közlemény Kardeván Endrét.

Az államtitkár a rendezvényhez kapcsolódóan rövid megbeszélést folytatott Olekszandr Sen ukrán mezőgazdasági miniszter-helyettessel is – olvasható a VM közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink