Magyar borok a ningpói kereskedelmi vásáron

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 06. 11:30

Mintegy 20 cég képviseli Magyarországot a kelet-közép-európai országok termékeit bemutató ningpói vásáron, amellyel párhuzamosan gazdasági-kulturális programmal mutatkozik be a régió Kínában.

bor-ok

A térség termékeit bemutató vásárt az idén első alkalommal rendezik meg, tizenhat ország vesz rajta részt – ismertette Borbély Enikő, Magyarország sanghaji főkonzulátusának külgazdasági szakdiplomatája.

A kelet-kínai Ningpóba érkezett magyar cégek többsége borászati, borkereskedő vállalat, de kiállít például a Hongkongban már aktív Hungerit baromfifeldolgozó is. A cégek mellett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar Nemzeti Kereskedőház is részt vesz. Magyarország 180 négyzetméteren, Lengyelország mellett a legnagyobb standdal mutatkozik be az eseményen.

A vállalatok részére potenciális kínai partnerekkel közvetlen találkozókat is szerveztek, itt sokszoros érdeklődés mutatkozott a kínai cégek részéről a magyar vállalatok iránt – mondta el a szakdiplomata.

A termékvásárral egy időben, vasárnap kezdődött a Ningpo-Kelet-Közép-Európa gazdasági és kulturális hét, amelynek keretében nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális, oktatási, egészségügyi és turisztikai együttműködés kiterjesztésének lehetőségeit is keresik a felek.

A rendezvényre meghívták Ningpo testvérvárosait is, magyar részről Veszprém delegációja jelent meg, de rajtuk kívül Szekszárd önkormányzati delegációja és a Semmelweis Egyetem küldöttsége is részt vesz a cserekapcsolatok hetén.

A városban a Kína és Kelet-Közép-Európa közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködésről csúcstalálkozót is tartottak. Ennek plenáris ülésén felszólalt Szijjártó Péter, a magyar-kínai kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos is, beszédében a közép- és kelet-európai országok és Kína szorosabb gazdasági együttműködését szorgalmazta. (MTI, Szerencsi Ágnes)

Kapcsolódó cikkeink