Magyar bor nyert nagyaranyérmet az Eurázsiai Bor- és Párlatversenyen
Nagyaranyérmet nyert a Moszkvában megrendezett Eurázsiai Bor- és Párlatversenyen (EAWSC) a mádi Demetervin Pincészet dűlőszelektált, 2013-as évjáratú Király furmint aszúja.
A versenyt a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) együttműködésével és szabályrendszere szerint rendezték meg a moszkvai Összorosz Kiállítási Központban (VDNH) április 13. és 15. között. A zsűri elismert nemzetközi szakértőkből állt, akik 100 pontos rendszerben, vakkóstolással bíráltak. A versenyre nevezett borok mindössze 30 százaléka kaphatott díjat, és csupán nagyaranyérmet osztottak ki, ezek egyikét a mádi pincészet tokaji aszúja nyerte el – közölte a Demetervin Pincészet.
A sikerrel a települési eredetvédelmi egyesület, a Mádi Kör törekvése is visszaigazolást nyert, amely szerint az egyedi geológiával rendelkező, 1730 óta klasszifikált szőlőterületeket érdemes kompromisszummentes, komoly borokkal bemutatni, ezzel a világörökségi hagyományainkat fenntartani – idézi a közlemény Demeter Endre szőlész-borászt.
A pincészet hangsúlyozta: csak a kiemelkedő évjáratokban készíti el a csúcsborának számító, dűlős aszút a mádi Király-hegyen található 3 hektárnyi, fél kilogrammos tőketerhelésű furmint ültetvényeiről. Ez 2013-ban egy 1376 palackos tételt jelentett, 200 gramm feletti természetes maradékcukor-tartalommal, amelyet a 8 grammos savtartalom, valamint az andezites, riolitos ásványosság tart feszes, elegáns egyensúlyban – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Jövőálló bor a Balaton-felvidékről
A klímaváltozás és a növényvédelmi szigorítások közepette egyre több szőlészet…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >140 millió visszaváltott palack az ALDI-nál
Az ALDI Magyarország üzleteiben rekordmennyiségű, immár mintegy 140 millió egyszer…
Tovább olvasom >