Magyar Bankholding: A legtöbben az érintésmentes fizetést választják a karácsonyi vásárláskor is

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 12. 10:53

A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból. Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag készülni az ünnepekre. A fiatalabb válaszadók a hitelkártyakeretük nagy részét tervezik felhasználni az ajándékok vásárlásához, és főként illatszereket, okostelefont és ruhaneműt vásárolnak hitelre.

A vásárlási folyamat már egy hónappal karácsony előtt elkezdődik

A magyarok 80 százaléka előre eltervezi, hogy milyen értékben vásárol majd, azonban több mint 50 százaléka túlköltekezik az ünnepi időszak során – derült ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából. Az évente, több mint 500 résztvevő bevonásával elvégzett felmérés célja, hogy megismerje az emberek ajándékozási szokásait, és hogy milyen módon finanszírozzák az ajándékvásárlást.

A kitöltők véleménye tavalyhoz képest nem változott azzal kapcsolatban, hogy mennyi ajándékot szeretnének vásárolni a szeretteiknek, így továbbra is hét ajándékkal terveznek. A megkérdezettek korától függően változik, hogy mely családtagjaikat szeretnék meglepni. A legtöbben idén 20 és 30 ezer forint közötti értékben vásárolnak.

A megkérdezettek nagyobb arányban előre tudják, hogy kinek mit szeretnének venni karácsonyra, de az üzletek kínálata is nagyban befolyásolja a választást. Jellemzően a legnépszerűbb ajándék nők számára az illatszer és a ruhanemű, férfiak körében az édesség, a gyermekek esetében pedig a hagyományos játékok helyeződnek előtérbe, mint például a társasjátékok. Az ajándékok beszerzésére átlagosan hét napot szánnak a megkérdezettek, de a vásárlási folyamat már egy hónappal karácsony előtt elkezdődik.

Továbbra is kártyával fizetnek a legtöbben

2022-ben 46,1 százalék volt azok aránya, akik érintésmentes fizetést választanak, de továbbra is nagy népszerűségnek örvend a készpénz használata (55,6%). A fiatalok körében hódítanak a digitális megoldások – a 18-26 éves korosztály 39,7 százaléka azt nyilatkozta, hogy mindig mobiltelefonnal fizet, ha lehetősége van rá.

A felmérés kérdései kitértek az internetes vásárlási szokásokra is, amelyekből kiderült, hogy a nők 43,6 százalékban igyekeznek minden ajándékot online megvásárolni és bankkártyával kifizetni. Emellett viszonylag magas azok aránya is, akik ugyan interneten rendelnek ajándékot, mégis készpénzzel fizetnek érte (22%). A nők legtöbbször (48,6 százalék) könyveket és lemezeket vesznek online, míg a férfiak (53,7 százalék) az elektronikai cikkeket részesítik előnyben.

Sokan fedezik hitelből a karácsonyt

A 36-44 éves kitöltők körében a legjellemzőbb (39,3%), hogy a karácsonyi költségeket megtakarításból állják. Azonban sokan valamilyen banki hitelből finanszírozzák az ünnepi kiadásokat: a válaszadók 83,4 százaléka hitelkártya keretéből tervez vásárolni. Érdekes adat, hogy a 27-35 év közötti kitöltők 100 százaléka válaszolta azt, hogy a hitelkerete nagy részét az ajándékok megvásárlására költi majd. A hitelkártyával vásárlók több mint fele azt nyilatkozta, hogy az ünnepek után a teljes összeget törleszti a bank felé.

A kutatás során kiderült az is, hogy a kitöltők milyen termékeket vásárolnak hitelre a leggyakrabban. A válaszadók a legnagyobb arányban illatszereket, okostelefont és ruhaneműt vásárolnának hitelből, de sokan választották a belépőjegyeket is.

„A 2022-ben elvégzett kutatásunkból kiderült, hogy a megkérdezettek közel 30 százaléka tervez valamilyen módon hitelkártyával fizetni az ünnepek során. Illetve a fiatalok több mint fele válaszolta azt, hogy egyre gyakoribb stresszforrás a körükben az, hogy magasak a kiadások karácsonykor, és ez nehézségeket okoz nekik. A pénzügyi tudatosság ebben az időszakban különösen fontos, forduljanak hozzánk bátran pénzügyi tanácsadásért és megoldásokért, széleskörű termékkínálatunkban mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt”

– mondta Somogyi Péter, a Magyar Bankholding lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink