Magazin: Versztánként egy gyorsétterem

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 11. 12:35

Minden támadás ellenére tartja magát a McDonald’s Oroszországban, jóllehet tavaly higiéniai okokból négy üzletüket is bezárták az országban, hazai vetélytársaik közül a Wendy’s tavaly vonult ki az orosz piacról, a Carl’s Jr. pedig ez évre tervez ugyanilyen lépést. Nem igazán féltjük a Mekit, de Amerikában néhányan felteszik a kérdést, meddig bírja majd a víz felett tartani a fejét, ha megkezdi működését az új orosz nemzeti étteremlánc, a Jegyim doma (Együnk itthon).

A nyugati láncokkal szemben alternatívát állítani kívánó, már nevében is patrióta gyorsétterem ötlete a világhíres rendező testvérpártól, Nyikita Mihalkovtól (ő látható a Ronald McDonald-­karikatúrán) és Andrej Koncsalovszkijtól származik, akik hozzáértésüknek minimum a látszatát már megteremtették: pontosan kiszámolták, hogy a projekt 41 étterem és 91 élelmiszerbolt nyitását igényli, és 4,8 év alatt válik rentábilissá! A „prototípus” elindításáig egymilliárd rubel (nagyjából 5,5 milliárd forint) állami támogatást kértek, melyet Putyin elnök nemcsak hogy megadott nekik, de a projekt megvalósításának érdekében a helyettesét, Arkagyij Dvorkovicsot is mozgósította.

A Jegyim doma egyébként már bevezetett márkanév, számos élelmiszerterméket árulnak vele – ezeket Julija Viszockaja, Koncsalovszkij felesége forgalmazza.

Versztankent egy gyorsetterem 1

Versztankent egy gyorsetterem 2

Versztankent egy gyorsetterem 3

Versztankent egy gyorsetterem 4

Versztankent egy gyorsetterem 5

Kapcsolódó cikkeink