Magazin: Vendéglátós érdekvédelmi megbeszélések a BKIK-ban
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara februárban kerekasztal-megbeszélést kezdeményezett a vendéglátást érintő aktuális problémák megvitatására, amelyre szakmai érdekvédelmi szövetségek kaptak meghívást: a Magyar Vendéglátók Ipartestülete mellett az MNGSZ, a VIMOSZ és a VOSZ képviselői.
A megbeszéléssorozat második fordulójára április elején került sor. A résztvevők az előzetes napirendi pontoknak megfelelően az áfaszabályozásról és a reprezentációt terhelő adókról egyeztettek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a kedvezményes áfakulcsnak valamennyi vendéglátó-szolgáltatásra és az összes alkoholmentes italra alkalmazhatónak kellene lennie. Emellett a közös javaslatcsomagba bekerül a helyben fogyasztásra és az elvitelre történő értékesítésre vonatkozó különbségtétel megszüntetése is.
Az érdekvédelmi szervezetek a reprezentációs adók tekintetében az árbevétel 2 százalékáig terjedő adómentességet támogatták, de az üzleti rendezvények mellett a dolgozói, családi rendezvényekre érvényes szabályok módosítását is indokoltnak tartották. Mind az áfa, mind pedig a reprezentációs adók tekintetében adótanácsadó segítségével készül majd javaslattervezet, amelyet majd a BKIK körbeküld véleményezésre, illetve jóváhagyásra. Bornemisza Miklós a BKIK-tól jelezte, hogy a szerzői jogdíjakról, az energiahasználatról a vendéglátásban, valamint az ingatlant és a tevékenységet érintő kettős adózásról egy későbbi alkalommal szeretnének egyeztetni. Az elkészült közös javaslatcsomaggal kapcsolatban sajtóanyag készül.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Részben az utaztatási cégek részvényeinek árfolyamcsökkenése húzza le az európai tőzsdéket
Gyengültek a vezető európai tőzsdemutatók péntek délelőtt elsősorban az utaztatási…
Tovább olvasom >Visit Hungary: Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom adta a legtöbb belföldi turistát tavaly
Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai…
Tovább olvasom >Szakmának és szakembernek egyaránt elismerés
Kőrösi Csoma Sándor-díjat kaptak a Magyar Cukrász Ipartestület vezetői. A…
Tovább olvasom >