Magazin: Újabb boltok használhatják a SuperStore logót!

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 12. 16. 06:56

A Trade magazin idén is versenyezni hívta a Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező értékesítési pontokat. A SuperStore versenyen olyan helyek indultak eséllyel, ahol az értékesítési koncepciónak leginkább megfelelő a dizájn, a célcsoport igényeivel harmonizál a külső és belső bolti megjelenés, az árubemutatás, a személyzet, a kiszolgálás, és mindez visszaköszön a kommunikációban is.

Fontos kritériuma volt a kiírásnak, hogy fizikai megjelenése is legyen az adott pályázatban szereplő értékesítési pontnak, vagyis csak web­shoppal rendelkező egységek nem pályázhattak. Az üzletek profiljában nem volt megkötés, lehetőséget kapott minden működő kategória, az élelmiszerbolttól a ruházati bolton át a nemzeti dohányboltokig éppúgy, mint a patikák és gyártói márkaboltok is. Nevezhettek tulajdonosok vagy bérlők, építészek, dizájnerek, kivitelezők, közösen vagy önállóan.

A 2019. évi versenyre a korábbi évekhez nagyon hasonlóan, 29 pályázat érkezett, a szakmai zsűri pedig mindegyiket szövegesen és pontozással is értékelte. A június 30-ig benyújtott pályázatokat elbíráló zsűriben helyet foglalt dr. Mandel Katalin, a Franchise Szövetség főtitkára, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára, Vágyi Erik, a Nielsen Piackutató Kft. értékesítési igazgatója, Csiby Ágnes, a POPAI Magyarország Egyesület elnöke, Németh Péter egyetemi tanár, Harcos Andrea, a Kantar-Hofmann kutatási igazgatója, Havasiné Kátai Ildikó, a Trade Marketing Klub alapító tagja és Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője.

 

A magas színvonalú pályamunkák 2019. szeptember 16–20. között bemutatásra kerültek az FMCG-piac legrangosabb szakmai fórumán, a tapolcai Business Days konferencia helyszínén is, ahol öt nap alatt a jelenlévő 750 részt vevőnek is volt lehetősége megtekinteni a pályázatokról készült prezentációkat digitális totemoszlopon. Az eredményhirdetésre 2019. szeptember 19-én, a konferencia gálavacsoráján került sor, átadva az okleveleket és a kiemelkedő teljesítményt szimbolizáló porcelán aranytömböket.

A SuperStore verseny pályázói közül a legjobb értékeléssel végzett értékesítési pontok képviselői átvehették a Store of the Year Hungary 2019 díjat is.

Idén először különdíjak átadására is sor került, mivel a szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy ezek a pályázatok a saját kategóriájukban elért eredményen túl, egyes értékelési szempontokban a legjobb eredményt érték el, és példaértékűek.

Az idei pályázóink ismét közönségszavazáson vettek részt Facebook-felületünkön, melyre közel 9000 szavazat érkezett. A győztesek az elnyert címeket korlátlan ideig, de kizárólag évszám megjelölésével használhatják.

Gratulálunk a nyerteseknek!

 

DíJAZOTTAK

Store of the Year és Szupermarket kategória győztes: Spar Magyarország Kereskedelmi Kft

Pályamunka megtekinthető: 1011 Budapest, Batthyány tér 5–6.

 

XXI. SZÁZADI ÁRUHÁZ PATINÁS KÜLSŐBEN

 

Store of the Year és Szakbolt-Non Food kategória győztes: BENU Magyarország Kft

Pályamunka megtekinthető: 1191 Budapest, Üllői út 201., Shopmark

 

BENU/SHOPMARK GYÓGYSZERTÁR

 

Különdíjas: AUCHAN BUDAÖRS (Auchan Retail Magyarország )

Pályázati kategória: Hipermarket

Pályamunka megtekinthető: 2040 Budaörs, Sport u. 2–4.

 

AUCHAN BUDAÖRS, ahol az élményközpontú vásárlásé a főszerep

 

Különdíjas: REÁL ALFA SZUPERMARKET (Reál Hungária Élelmiszer Kft.)

Pályázati kategória: Szupermarket

Pályamunka megtekinthető 1116 Budapest, Kondorosi út 6.

 

REÁL ALFA SZUPERMARKET

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink