Magazin: Új fogalom: kényszertudatos

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 04. 24. 12:01

Egy új fogalommal kell megbarátkoznunk, amellyel mostanában a vásárlókat illethetjük: kényszertudatosság.

Hermann Zsuzsanna

A GfK legutóbbi konferenciáján az FMCG-piac közelmúltját elemezte, és a jövőre vonatkozó lehetséges forgatókönyvekkel foglalkozott. Eszerint a válságos évek fogyasztásának nagy állomásai voltak – amelyeket mindannyian megtapasztaltunk –, amikor a vásárlók előbb elkezdtek kevesebbet vásárolni, aztán elkezdtek olcsóbb termékeket vásárolni, és ahol jelenleg tartunk, és amely jegyében a tavalyi évünk telt: kevesebben vásárolnak egy-egy kategóriában.

Ugyanakkor ezzel együtt azzal kezdtük jellemezni a vásárlókat, hogy már nem tudatosak, hanem kényszertudatosak. A vásárlásaikat 61 százalékuk volt kénytelen visszafogni az elmúlt időben, végiggondolni, hogy mit mivel helyettesítve, mennyivel kevesebbet vegyenek.

Természetesen a kényszer mellett a tudatosságra is nagy hangsúlyt fektetnek, és így ma már nem lineárisan járják a vásárlási és hozzá az információszerzési utakat. És ebbe jelentős változást hoznak a digitális világban elérhető lehetőségek. Nem véletlen hát, hogy egyre többen látnak kitörési pontot a webshopok beindításában és üzemeltetésében, és a mind erősebb elektronikus információszórásban.

Azt gondolom, hogy nagy érdeklődéssel és izgalommal kell figyelnünk, követnünk és, ha lehet, befolyásolnunk, generálnunk a történéseket a fogyasztás és vásárlás bővülésének irányába.

Idén szeptember 25–27. között rendezzük Tapolcán az FMCG-piac legnagyobb szakmai konferenciáját, a Business Dayst. Az esemény címe: Látható és láthatatlan játszmák – tegnap, ma és holnap. A korábbiakhoz hasonlóan minden létező aspektusból körbejárjuk majd a makrogazdasági fejleményeket, szabályozásokat, a márkák helyzetét, a kereskedelem, a fogyasztás és a kommunikáció trendjeit.

Ha teheti, már most jegyezze fel a naptárába!

Üdvözlettel:

Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő

Kapcsolódó cikkeink