Magazin: Tele ötletekkel – interjú Buday Péterrel

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 09. 10:59

Nyughatatlan, kihívásokat kereső, nagy munkabírású, teljesítményére büszke egyéniség Buday Péter, azaz remek képviselője lehet egy szakmai érdekképviseleti szervezet törekvéseinek. Az ismert séf néhány év után ismét a Magyar Vendéglátók Ipartestületének sorait erősíti.

 

bp2

– Úgy tudjuk, Ön már volt tagja az ipartestületnek.

– Bő évtizede történt, hogy az előző elnök felkért az együttműködésre. Két-három évig dolgoztam az MVI-ben, de közben annyi mindennel kezdtem el foglalkozni, hogy az már az érdekképviseleti feladataim elvégzésének rovására ment. Az tűnt becsületes lépésnek, hogy a látszatmunka helyett elköszönök az ipartestülettől.

– Most is több dologgal foglalkozik egyszerre, miért jött mégis vissza?

– Úgy látom, ez most már egy másik szervezet. Elismerésre méltó erőfeszítéseket tett az akkori vezetés is, de ma az MVI tevékenysége igazi közösségi munkának tűnik, ami nem egy szűk kör, hanem sok ember gondolataira, terveire épül. Kovács Lászlóval, a mostani elnökkel sokszor elbeszélgettem az elmúlt időszakban, és úgy tűnik, az ipartestület szerepköre jócskán kiszélesedett: ésszerű és érdekes célokat tűztek ki, működésük nyitottabb. Meglehet, szubjektív az értékítélet, de úgy érzem, a most regnáló testület nem egyéni érdekek mentén szerveződik.

– És a saját ambíciói?

– Elsősorban közétkeztetési és oktatási kérdésekkel foglalkozom majd. Rengeteg új, megvalósításra váró elképzelésem van, amit független szakemberként képtelen lennék valóra váltani. Az elmúlt évek meggyőztek arról, hogy az egész szakmát érintő tervek, a változásra inspiráló ötletek mögé erő kell, olyan, amellyel egy, az MVI-hez hasonló érdekvédelmi szervezet bír.

– Sokan ma nem, vagy alig értik, mi történik ezekben a szervezetekben, ki kit és mit képvisel, mi miatt vannak az ellentétek. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

– Be kell látnunk, hogy ezek a szervezetek ma nem alulról szerveződnek, és gyakorlatilag minden a vezetőkön, esetleg az egyszemélyű vezetőn múlik! Nemcsak az MVI munkájában hozott gyökeres változást a vezetőváltás. Az MNGSZ ugyan még megmaradt tekintélyéből is rengeteget veszített úgy másfél évvel ezelőttig; mióta ott is egy fiatal, menedzser típusú vezető vette kezébe az irányítást, újra élni kezdett a szövetség.

Sok jó kezdeményezés van a hazai gasztronómiában, de némelyik hihetetlen szélsőségekhez vezet. Nemrég például egy igazi magyaros vidéki étteremben tintahalat kínált nekem a pincér szépiás tésztával – a szavam elakadt!

– Mivel foglalkozik „civilben”?

– Soroljam? Egyik kedvenc területem a közétkeztetés, az Eurestnél vállaltam kreatív igazgatói feladatokat; főleg az egészséges étkezéssel kapcsolatos projektekkel foglalkozom. Úgy érzékelem, a válság hatására sokan, jobb híján, a közétkeztetéstől várják az éttermi élményt – lehetőleg menzaáron. Megoldható! A munkahelyi étkeztetésben csökkentett büdzsével próbálunk jó és egészséges ételeket kínálni, amik megalkotásában jól hasznosítom a luxuséttermi tapasztalataimat. A többség talán el sem hinné: emelkedik a közétkeztetésben dolgozó kollégák presztízse, és ebben szerepe lehet olyasmiknek is, mint például az Eurest folyamatos továbbképzése, amit a dolgozóinak biztosít.

Nemrég indultam – társtulajdonosként – a Buday cateringvállalkozással. Szeretek rendezvényekkel foglalkozni, de ezek közül is csak azokat fogom elvállalni, ahol az ételek elkészítésében személyes szerepem van. Ez részben szakmai kontroll, részben a Buday név, mint brand értékesülése.

– Nem csak a médiaismertség van e mögött, ugye?

– Nézze, én büszke vagyok arra, hogy az elmúlt három évtizedben megért sikereimről elmondhatom: korábban ismert el – többször is – a szakma, minthogy a tévéből megismertek volna az emberek. A márkanév értékét az ismertség is adja, de az asztalnál ezt egy pillanat alatt el lehet felejteni; a szakácsnak naponta kell bizonyítania. Nekem többek között az étteremben, amit most nyitok az öcsémmel a budapesti Rumbach Sebestyén utcában. Esténként én is ott leszek a kis, 45 személyes üzletben (aminek már a neve is mindent elmond: „Borhab – Íz és pezsgés”), én készítem majd a vacsorát a látványpultban. Nemcsak a koncepció, a stílus és az ízek is amolyan budaysak lesznek.

Ipacs Tamás

Kapcsolódó cikkeink