Magazin: Tejdelej

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 10. 07:43

A tej most a szokottnál is „delejesebb’: a közelmúlt külső hatásai árát mélyre szorították, így a kereskedelem még inkább bevetheti mint mágnesterméket. Nehéz is ennek az árvezérelt piacnak az építése, de a technológiai újdonságok, a csomagolás modernizálása, a speciális igények kielégítése, az eltarthatóság növelése vagy éppen a célzott márkaépítés az árakon túl is vonzó lehet a fogyasztóknak.

PT_Tej25_opt

Nagyot zuhant a nyerstej ára az év eddig eltelt időszakában, ami két okra vezethető vissza. Egyfelől az uniós tejkvóták megszűnésére, ami erőteljes kínálati piacot hozott létre, másfelől az orosz embargóra, ami egész Európában tovább fokozta a túlkínálatot. Az ársüllyedés a legfrissebb, ősz eleji adatok szerint talán elérte a mélypontját, de a felhalmozódott felesleg levezetésére, az árak normalizálódására még minden bizonnyal jó ideig várni kell (a témával részletesen foglalkozunk Alapanyag rovatunkban – a szerk.).

– Összességében elmondható, hogy az élénkülő fogyasztásnak köszönhetően, illetve annak, hogy a vasárnapi boltbezárások miatti félelem a forgalom visszaeséstől nem volt megalapozott, az eladások bázis felett alakulnak a tejtermék-kategóriákat illetően – foglalja össze mindennek kiskereskedelmi lecsapódását Nagy Zoltán, a Lactalis Hungária Kft. key ­account managere. – Ami a kereskedelmi csatornákat illeti, a diszkontok évek óta megfigyelhető erősödése egyértelműen folytatódik, míg a többi csatornánál vegyes a kép.

Kulcskérdés az eltarthatósági idő

Nagy Béla, a Kőröstej Kft. marketing és PR vezetője úgy látja, hogy a hazai tejfelesleget jellemzően tejben, túróban próbálták levezetni a piaci szereplők, ami természetesen erős árnyomásnak tette ki a piacot. A tejpiacon pedig még mindig döntő szerep jut az importtermékeknek, természetesen ezek is lefelé hajtják az árat.

– A túró, tejföl ára rendkívül hektikus – állapítja meg Nagy Béla. – Tömegtermékről van szó, a vevők túlnyomórészt az adott pillanatban éppen olcsóbb terméket vásárolják. A márkahűség továbbra sem jellemző. A túró nem kifejezetten az innovációról szól, természetesen a kiszerelések, csomagolóanyagok tekintetében vannak változatok, változások, de ezek ritkán forradalmiak.

Innováció tekintetében mindezeken túl az eltarthatóság a központi kérdés a gyártóknál, fűzi hozzá Nagy Béla: kutatások folynak ennek meghosszabbítására.

Speciális igényekre alapozott termékkör

A Sole-Mizo sokkal több UHT tejet és sajtot értékesít Magyarországon, mint a korábbiakban, tudjuk meg Szentesi Sándor kereskedelmi igazgatótól, aki hozzáteszi:

– Ezen termékek pozícióját kihasználva, a magasabb feldolgozottságú termékeket is bevezettük a különböző kereskedelmi hálózatokba.

A termékfejlesztések során a Sole-Mizo nagy hangsúlyt fektet a speciális igényű, egészségtudatos fogyasztói csoportok számára megfelelő termékek készítésére.

– Erre az igényre alapozva egy egész termékkör kialakítását végezzük – árulja el Szentesi Sándor –, és az év utolsó negyedévében lépünk vele piacra. A fogyasztók körében jelentősen nőtt azok tábora, akik a laktózmentes tejtermékeket keresik, ezért folyamatosan fejlesztjük a Mizo laktózmentes portfóliónkat. Továbbra is sláger a fogyasztók egyre jelentősebb körében az Update életmód követése is, ezért a márka tulajdonosával közösen több új terméket vezettünk be idén a piacra.

Az úgynevezett fehértermékek vagy alapvető tejtermékek nehezebben márkázhatóak, mert a vevők jelentős része árérzékeny, és mint az köztudott, a márkaépítés nem olcsó, mondja a kereskedelmi igazgató. Ennek ellenére a Mizo márka alatt forgalmazott alapvető termékeiknek is stabil és folyamatosan növekvő hűséges vevőtábora van, árulja el. A vevőkörük folyamatos szélesítésében nagy szerepe van a „Mizo persely” programnak is.

– A Mizo márkánkkal kapcsolatos marketingtevékenységünk jelentős hányadát képezte már idén is a fesztiválokon, eseményeken való megjelenés. Ilyenek voltak például a Sziget és a VOLT fesztivál, a PlayKid gyermeknapi rendezvény vagy a 14. Pick Futófesztivál – sorolja Szentesi Sándor. – Ezek azért kiemelkedően jó lehetőségek, mert közvetlen fogyasztásra/kipróbálásra tudjuk ösztönözni a potenciális fogyasztókat. Tervezzük továbbá, hogy a termékeink mind szélesebb körben történő megismertetése céljából a közeljövőben sokkal hatékonyabban fogjuk használni az internetet.

Beérett edukáció

– Megfigyelhető, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbá válnak mind a termékek csomagolására nézve, mind pedig a származás, termékösszetevők tekintetében – hangsúlyozza Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezető igazgatója:

– Kényelmi fehértúró-termékeinket rögös és krémes kategóriában is egyre gyakrabban választják a fogyasztók csatornától függetlenül – mond egy idevágó példát. – Több éves edukációs munkánk a krémestúró-kategóriában ma már a fogyasztók gyakoribb választásában is megmutatkozik, hiszen krémes túróink konyhai előkészítése lényegesen egyszerűbb. Mivel nem száraz termékről van szó, nem szükséges hozzá még tejföl hozzáadása, homogénebb krémet kap a háziasszony akár sütemények töltéséhez, egyszerű reggeli krémek készítéséhez vagy akár a finom túrógombóchoz is. Könnyebb, és ami lényeges, krémes túróinkból összességében olcsóbb és időtakarékosabb az ételek készítése.

Bizonyított a piacon az annak idején szinte úttörőnek számító dobozos kiszerelés is, teszi hozzá. Egyre többen választják ezt a csomagolást, hiszen nem áll fenn a veszélye a termék szennyeződésének, szivárgásának, és a hűtőben is helytakarékosabban helyezhető el nemcsak a kiskereskedelmi egységeknél, hanem az otthoni hűtőben is (amely ünnepnapok közeledtével egyre lényegesebb kérdés a háziasszonyok számára).

Színtiszta ízélmény

A Lactalis Hungária Kft. a Parmalat márka további erősítését tűzte ki célul maga elé, a brand hazai tradícióira építve, magyar alapanyagból és helyi gyártással.

– A kilencvenes évektől kezdve, amikor a nemzetközileg elismert Parmalat először lépett a magyar piacra, a márka mindig arra törekedett, hogy új termékekkel gazdagítsa a tejtermékek világát. Ennek a tradíciónak a folytatásaként a Parmalat most is egy széles választékot kínál, minőségi és finom tejtermékekkel, amelyeket Magyarországon gyártanak – mondja Nagy Zoltán. – A Parmalat Színtiszta tejek Magyarországon egyedülálló módon, kíméletes mikroszűrési technológiával készülnek, megőrizve a tej minden erényét és jó tulajdonságát. Ennek lényege, hogy a tej romlásáért felelős baktériumokat nem csupán megölik, mint a többi technológiai eljárás során, hanem el is távolítják a tejből, ami így ízletesebb, frissebb és tisztább lesz.

A közeljövőben a Lactalis intenzív kommunikációt tervez a Parmalat márka újra-bevezetésére vonatkozóan. Ezt széles körű ATL és BTL eszközökkel fogják támogatni, aminek elsődleges célja, hogy a fogyasztók fejében megerősítsék a márka ismertségét.

Jóízű és egészséges

A Real Nature fő termékfejlesztési iránya több mint 10 éve a garantált GMO-mentesség az állattartástól kezdve a teljes termékfeldolgozáson át, egészen a fogyasztók asztaláig. Jelmondatuk: „Lehet jóízű, ami egészséges”. A különböző kényszerű vagy akár önként vállalt diétát követők, tudatosabb fogyasztók számára fokozott minőségellenőrzéssel, folyamatos teszteléssel és termékfejlesztéssel segítenek.

– Real Nature túróink megújult csomagolásban kerültek a boltok polcaira (kék és lila fedőfóliával), natúr joghurtjaink a Fasten és Good Milk termékcsalád tagjaiként folyamatosan bizonyítanak, bővülnek a magyar piacon – számol be az aktualitásokról Strasser-Kátai Bernadett. – Fasten termékcsaládunk friss megújulásának keretében proteinjoghurtjaink fejlesztését fejeztük be, mely hitvallásunknak megfelelően nemcsak természetes összetevőkkel, szigorú minőségbiztosítási követelmények betartásával, de a fokozott proteinbevitelt igénylő fogyasztók (testépítők, tudatosan táplálkozók, fokozott, de természetes forrásból származó fehérjeforrást igénylő bármilyen diétát követők) egészsége megőrzésének szem előtt tartásával kerültek kifejlesztésre. Laktózmentes fehértermék-kínálatunk (Nöm L-free) szinte minden kategóriát felölel, a laktóz-intoleranciában szenvedők minél egészségesebb táplálkozása érdekében.

Túró ernyő alatt

A Kőröstej a kiskereskedelmi forgalomban a fehér tejtermékek közül a túrópiacon van jelen.

– A Barcson gyártott Dráva túrónk a fogyasztói tesztek szerint is kiemelkedő minőségű, ezért a közelmúltban úgy döntöttünk, hogy ezt a terméket is bevonjuk az egységes Hajdú márkanév és arculat alá – informálja lapunkat Nagy Béla. – Így a túró nemcsak részévé válik a nemrég megkezdett intenzív hazai márkaépítésnek, de hatékonyan erősíti a Hajdút, mint az egyik legjelentősebb, nemzetközileg ismert magyar sajtmárkát.

A cég ennek keretében gyakorlatilag minden területen jelentkezik aktivitásokkal, az eladáshelyi és rendezvény-kóstoltatásoktól a hagyományos ATL csatornákon át a közösségi játékokig.

Kapcsolódó cikkeink