Magazin: Stohl András szeretnék lenni

Dátum: 2016. 01. 29. 07:31

Krizsó Szilvia: Szoktál attól tartani, hogy félreértenek, hogy nem fogadnak jól?

veglegesborito_opt

Sthol András: Volt egy időszak az életemben, amikor nagyon tartottam ettől. A baleset után és az azt követő pár évben, amikor még nem voltam börtönben. Volt egy-két olyan nap vagy hét, amikor gondot okozott emberek közé menni, mert nem tudtam, hogy ki mit gondol rólam, köp-e a hátam mögött vagy sem.

K. Sz.: Volt olyan, hogy inkább otthon maradtál?

S. A.: Nem.

K. Sz.: Nem?!

S. A.: Nem tudtam mit csinálni, mennem kellett dolgozni.

K. Sz.: Mit tapasztaltál?

S. A.: Hogy megosztom az embereket. Vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon nem, de akik szeretnek, azok nagyon. Az az érdekes, hogy általában az ötven fölötti hölgyeknek vagyok nagy kedvence. Megmondom azt is, hogy miért: amiért az anyám is szeret.

K. Sz.: Hát azért az más egy kicsit.

S. A.: Nem. Komolyan! Szerintem azt gondolják rólam, hogy itt van ez a rakoncátlan, huncut fiú, aki nagyon rossz, de közben meg annyira aranyos!

K. Sz.: És az ellenségeid mit gondolnak? Egyáltalán, hányan vannak?

S. A.: Azt, hogy valaki nem kedvel, kevésbé lehet észrevenni, mert ahhoz kevéssé van bátorsága valakinek, hogy ezt szemtől szembe megmondja. De például szeretem olvasgatni a rólam szóló kommenteket: fröcsögnek, és ez engem szórakoztat.

Ez a rövid részlet a Krizsó, 10 bizalmas beszélgetés című könyvemből van, ami a napokban jelent meg, és ami a Radnóti Színházas talk show-mon alapul. Stohl András is a vendégem volt, és nagyon jót beszélgettünk. Drámai pillanatok és kirobbanó nevetés váltották egymást. Azért idéztem őt, mert igazából élesen ellentmond annak, amit régi barátnőmtől, Almási Kitti pszichológustól hallottam: „Pszichésen úgy lehetne a legegyszerűbben tönkretenni egy embert, ha diktafonra vennénk, hogy mit gondolnak és mondanak róla a barátai, ismerősei, amikor nincs ott.”

Azok közé tartozom, akiknek tényleg számít mások véleménye, és, ha kiderül egy-egy számomra kellemetlen megjegyzés, bele tudok betegedni. Ebben az értelemben Stohl András szeretnék lenni.

Mert hiszem, hogy azok tudnak igazán nagyot alkotni, akik nem másoknak, hanem maguknak akarnak megfelelni, ezért mernek bátrak, kreatívak, érdekesek, feltűnőek és – ha kell – szókimondóak lenni, vagyis merik vállalni magukat, minden körülmény között. Ennek persze ára van. El kell tudni viselni mások rosszindulatát, negatív véleményét, esetleges megvetését. De ezt az árat nyugodtan tekinthetjük befektetésnek, a saját tehetségünkbe, jövőnkbe való invesztálásnak.

Ezek a vélemények így is, úgy is megszületnek, legfeljebb nem tudunk róluk. Akkor meg nem mindegy?! 2016-ban legyünk azok, akik. És ezt vállaljuk büszkén, boldogan.