Magazin: Mit nyomtassunk vacsorára?

Meglehet, egy évtized sem kell hozzá, hogy a vacsora formáját készítőjének hangulata, aznapi mondanivalója határozza meg, és Párizsban az Eiffel-torony, Rómában meg a Colosseum formájára sütött piskótákat árul majd reggelente minden pékség.

Az elmúlt két-három év fejlesztéseit nyomon követve ma már senki nem gondolhatja azt, hogy a 3D-technológia alkalmazása az ételkészítésben csak gazdag különcök vagy „kockák” szórakozása lehet. Forgalomba kerültek az első „háztartási” printerek, a legkisebb ára már 500 dollár alatt van. 2013-ban az USA-ban 23 ezer 3D-nyomtatót adtak el, és a szakemberek szerint a piac 2020-ra meghaladja a 8 Mrd dolláros éves forgalmat. De hogy mi mindent tudnak majd akkor ezek a konyhai nyomtatók, és hogy mi mire fogjuk használni őket, azt nehéz lenne még erre a rövid fél évtizedre is megjósolni.

A 3D-technológiát eredetileg a NASA fejlesztette ki űrhajósok számára; természetesen nem étrendjük változatosabbá, vizuálisan vonzóbbá tétele volt az elsődleges cél, hanem inkább a rendkívül hatékony alapanyag-felhasználás, a hosszú eltarthatóság.

A nyomtatók a tápanyagkazettákban tárolt folyékony vagy por állagú alapanyagokból rétegenként építik fel az ételeket, amelyek egy részét – például a tésztát, a pizzát – jellegüktől függően fogyasztás előtt még sütni vagy főzni kell. A fejlettebb printereken a felhasználók már érintőképernyővel választhatnak formákat, ízeket maguknak, persze olyanokat, amilyeneket a gép programja és az alapanyagok lehetővé tesznek.

Ma a leglátványosabb eredményeket még a csokoládé- és cukoralapú mértani alakzatokkal, betűkkel, ábrákkal lehet felmutatni, valamint száraztésztákkal, de csak idő kérdése, hogy más printelt ételek is szemet gyönyörködtető végeredménnyel készüljenek.

Hosszú távon a 3D-s ételnyomtatás nemcsak az élelmiszerpazarlás problémáját segít enyhíteni, de alkalmazásával olcsó, tápanyagokban gazdag ételek készülhetnek.

Ha a táplálkozásunk jövőjét meghatározó nagy áttörésekről beszélünk, a többség, ha nem is kételkedés nélkül, de viszonylag könnyen elfogadja a technikai újdonságok, az ételnyomtatás vagy az ételszkenner szükségszerű térhódítását, tiltakozik viszont az alapanyagok jövőjéről szóló leglogikusabb előrejelzések ellen. Pedig a Föld népességének növekedésével, a termőterületek csökkenésével rákényszerülünk az algák és a rovarfehérjék hasznosítására, ezek formázása viszont a kisüzemi felhasználásban – legalábbis egyelőre – csak 3D-rentábilis.

Akárhogyan is, abban biztosak lehetünk, hogy az ételnyomtatás bőven hoz majd érdekes meglepetéseket a gasztronómia területén is. A közelmúltig az elemzők főként az étel egyedi igényekre szabhatóságában, perszonalizálhatóságában látták/láthatták az eljárás előnyét. És valóban: rendkívül tetszetős lehet egy „névre szóló” sütemény, egy logózott pizza, üzenetek egy fogás belsejében és hasonlók; marketingszempontból sem elhanyagolható színek a vendéglátás palettáján. Geometriai alakzatok, (egyre bonyolultabb) másolt formák, a molekuláris gasztronómiában látott megközelítéssel újrastrukturált ételek a tányéron – mindez a food styling művészetét is forradalmasítja, teret adva a legegyedibb módon tálalható fogások megalkotásának.

Sokkal kézzelfoghatóbb előnyt jelent az ételnyomtatás a rágási, nyelési, emésztési nehézségekkel küzdő, többnyire idős emberek millióinak. A printelt ételek ízre és külsőre hasonlítanak eredeti megfelelőikhez, tehát nemcsak könnyen fogyaszthatók, de pszichésen is elfogadhatóbbak az érintettek számára. Németországban már tavaly számos idősotthonban állítottak munkába ételnyomtatókat.

Nem sokat olvashatunk róla, de biztosra vesszük, hogy az ételnyomtatást az élelmiszeripari óriás- (és talán éppúgy a kisebb) cégek marketingstratégái is megkerülhetetlen témaként kezelik. Egy olyan területen, ahol a termék formájának egyébként is komoly jelentősége van, a száraztésztákén a Barilla már tett is egy apró lépést: versenyt hirdettek 3D-technológiával nyomtatott tészták készítésére, amelyre 20 országból 530 (!) designervállalkozás nevezett.

Ipacs Tamás