Magazin: Meg kell dolgozni a munkavállalókért

Hova tűntek a hazai munkavállalók? Hogyan lehetne pótolni a hiányt? Vagy ha megtaláljuk őket, akkor miként csábíthatnák vissza a hazai szakképzett embereket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ négy szakértő előadó, valamint az FMCG-szektor vállalatvezetői, döntéshozói, gazdasági szakemberei az idén is nagy sikerrel megrendezett Business Dinner rendezvénysorozaton a Trade magazin és a Lánchíd Klub szervezésében.

Hazánk néhány régiójában a fejlődést akadályozza az egyre növekvő szakemberhiány. Másutt már a mindennapi működést veszélyezteti, hogy nincs, aki kezelné a targoncát, vagy beállna a gépsorok mellé, a mezőgazdasági idénymunkák pedig szinte lehetetlenné váltak.

A Business Dinner kerekasztal-beszélgetése során Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke a kialakult helyzet társadalmi hátterét foglalta össze, míg Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója a cégek fejlesztésének finanszírozási oldaláról közelítette meg a kérdést. Baja Sándor, a Randstad ügyvezetője a munkavállalókkal és a munkaadókkal kapcsolatban is komoly ellentmondásokra hívta fel a figyelmet, végül Éder Tamás, az ÉFOSZ elnöke a magyar élelmiszeripar sajátos nehézségeit elemezte. A beszélgetés legnagyobb tanulsága azonban az volt, hogy mind a négy előadó lát reális megoldást a problémára.

Pedig tudtuk, mi jön

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke úgy gondolja, hogy a szükséges változások nem lesznek fájdalommentesek, de van kiút a munkaerőhiány okozta gazdasági nehézségekből:

– A munkaerőhiány egy előre látható és elkerülhetetlen folyamat vége, csak a súlyossága és az üteme volt kérdéses. Az alapját a demográfiai helyzet alakulása adta, a születések számából elég pontosan meg lehet jósolni, hogy mikor mennyi munkaképes ember lesz elérhető az országban.

A migráció sem volt nagy meglepetés, az Unión belül a szabad munkaerő-áramlás teremtette lehetőség egyértelművé tette, hogy sokan külföldön próbálnak szerencsét. Ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat, minél többen vannak kint, az itthoniak annál könnyebben hozzák meg a döntést, hogy útra kelnek. Hogy erre nem reagáltunk időben, azt gondolom, mindenki felelőssége. Emellett a hazai cégek a sok és olcsó munkaerő mellett az elmúlt évtizedben elkényelmesedtek, így elmaradtak a szükséges beruházások, illetve a bérek versenyképes növelése. Most egyértelműen pénzt kell beletenni az egyes iparágakba, így az élelmiszeriparba is. Azt gondolom, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar támogatása kéz a kézben kellene, hogy menjen, ebben van jövő.

Mivel vannak előttünk olyan példák, mint Románia, azt is látjuk, hogy a kialakult helyzetre van megoldás. Rövid távon csak a túlélésre van lehetőség, hosszú távon azonban alkalmazkodni kell, és a versenytársakkal azonos feltételeket kell teremteni. Ez nem mindenkinek fog sikerülni. Bármennyire is szomorú, de ez egészséges szelekció. Sok cég viszont meg fog erősödni, ahogy a magyar gazdaság is. Ha munkavállalói szempontból nézem, akkor kifejezetten biztató a helyzet, elvégre egy kellemes bérfelzárkózás fog következni, így az életszínvonal is emelkedik.

Itt az idő a fejlesztésre

Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a migráció és a demográfiai hatás mellett komoly kettősséget lát a magyar munkaerőpiacon:

– Az az adósságalapú válság, mely meghatározta a globális gazdaság alakulását az elmúlt években, olyan helyzetet teremtett, mely törékennyé tette az egyes régiók, országok gazdasági fejlődését. A munkaerőpiac helyreállása az ilyen válságok után pedig kifejezetten lassú, mert a bankrendszer sérül, a pénzügyi közvetítés lelassul, kevés pénz jut a vállalkozásokhoz, különösen a kkv.-khoz, így új munkahelyek sem születnek. A munkanélküliségi ráta az Unióban is 10% körül van. Emellett az ipari forradalom negyedik küszöbén állunk, mely azt fogja eredményezni, hogy a munkaerőpiac alacsonyabban képzett szegmensében egyre több folyamatot tudunk majd technológiával helyettesíteni.

Magyarország specifikus problémája, hogy a rendszerváltás környékén több mint 1 millió munkahely szűnt meg, és ezt a hátrányát azóta görgeti maga előtt az ország. Ugyanakkor a jegybank is vizsgálta, kik mennek külföldre dolgozni, ez alapján egyértelműen elmondhatjuk, hogy a 40 év alatti korosztály az, amelyik átlagos képzettségi szint feletti végzettséggel rendelkezik. Ezért nem véletlen, hogy nehéz a vállalkozásoknak jó szakembereket találni. És természetesen azzal is nagyon nehéz versenyezni, hogy pár száz kilométerre akár kétszer, háromszor többet kereshet például egy kereskedelmi dolgozó. Nincs az az adópolitika, amellyel ezt át lehetne hidalni. Visszacsábítani a külföldön dolgozókat csak egy tartós növekedési pályával lehet, ahogy azt Lengyelországban is megfigyelhettük.

Azt gondolom, hogy az elmúlt időszak legjobb finanszírozási környezetében vannak a hazai vállalkozások, a fejlesztésekre, beruházásokra a lehetőség adott. Akár a kamat szintjét vagy a banki finanszírozási lehetőségeket, illetve az uniós támogatásokat nézem, most van itt az ideje felzárkózni és behozni a lemaradást.

Nem vonzó az FMCG-szektor

Baja Sándor a Rand-
stad ügyvezető igazgatója a cégek oldaláról alapvető szemléletváltást remél:

– Minden évben egy „bajányi” városnak megfelelő munkaerő tűnik el a magyar gazdaságból. Én úgy érzem, egy kicsit vakok voltunk. Korábban az erdélyiek, a kárpátaljaiak átjöttek, és pótolták némileg a munkaerőhiány, de most már nem jönnek. A 35 év alatti magyar munkavállalók fele nem beszél idegen nyelvet, úgyhogy teljesen mindegy, hogy Ausztriában háromszoros a bér, nem tudnak elhelyezkedni, de van, aki ebből is profitál.

Minden évben elkészítünk egy nagy felmérést, mely alapján el tudom mondani, hogy a magyar munkavállalóknak a harmada szeretne csak az FMCG-szektorban dolgozni, a kiskereskedelemben ez az arány 20%. Mivel a bérek nem növekedtek, az emberek értelemszerűen jobban szeretnének az autó- vagy épp a gyógyszeriparban, illetve a szolgáltató szektorban elhelyezkedni.

A másik kérdés, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a hazai régiókat is külön kell választani. Budapest például 150 000 fővel növekedett, vagy Debrecen környéke is folyamatosan fejlődött az elmúlt 10 évben. Ezeken a területeken a fejlesztések miatt van munkaerőhiány, míg a problémásabb régiókban, például Kelet-Magyarországon a túléléshez hiányzik a munkaerő. Ez a helyzet a külföldi befektetőkre is negatív hatással van.

A megoldást pedig nemcsak a bérek esetleges növelése jelentheti. A versenyképes fizetés is fontos, de nekünk van egy 15-ös listánk, mely megmutatja, hogy munkavállalónak mi számít még a béren túl. És ezeknek a nagy része nem pénz, hanem menedzsment kérdése, hogy milyen vállalati kultúrát, körülményeket biztosítanak a cégek a munkavégzéshez. Elsősorban emberségről van szó. Megfordult a játék, a cégeknek épp úgy el kell adniuk magukat a munkavállaló felé, mint fordítva.

Versenyképesség a cél

Éder Tamás, az ÉFOSZ
elnöke szerint a lemaradást csak gyors és hatékony fejlesztésekkel lehet elérni, a kérdés csak az, erre miből lesz forrás:

– Az élelmiszer szempontjából tovább
nehezíti a helyzetet, hogy ennek az ágazatnak a technikai fejlődése messze-messze elmaradt a versenytársainktól. Élőmunkaerő-igényes ágazat maradt, így jobban ki van téve munkaerőhiánynak. Kis túlzással itthon még mindig vödrökkel viszik azt, amit máshol már slaggal. Ez a munkaerő hihetetlenül drágul, és beruházásokra sincs lehetőség, mely segítene felzárkózni. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy az élelmiszer-ágazat az az ipar, mely az uniós és nemzeti támogatási rendszerekből az elmúlt években szinte teljesen kimaradt. Az ipari méretű termelés támogatása azonban teljesen elmaradt. Jelenleg is belső piacot veszítünk. A hagyományos, nagy mezőgazdasági háttérrel rendelkező gyártók a húsipartól kezdve a malomiparig örülnek, ha az év végén nullára kijönnek, de sok esetben veszteségesek. Ilyen mutatókkal banki hitelekre esélyük sincs.

A munkaerőhiány megoldásával kapcsolatban úgy vélem, hogy előbb-utóbb importra fogunk szorulni, de a belső források mozgósítására is szükség van. Két nem nagyon attraktív vagy erős csoportot emelnék ki, amelyeket az élelmiszer-ágazatba integrálni lehetne. Az egyik a közmunkaprogram, az ebben részt vevő embereket lassan vissza kellene vezetni főleg a vidéki, mezőgazdasági ágazatokba. Illetve felnőttképzési programok segítségével az élelmiszeripar irányába lehetne terelni olyan munkavállalókat, akik más iparágakból kiszorultak, de nincs komoly szaktudásuk, így nem ragaszkodnak ahhoz a területhez, amelyben korábban dolgoztak.