Magazin: Költségvetés a kiszámíthatóság nevében

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 04. 07:44

Megszavazták a 2016-os költségvetést, melynek a kormány szerint fő célja a munkahelyek védelme, adócsökkentés, de mindenekelőtt a kiszámíthatóság.

Bár még nem tudjuk, hogy miként fog szerepelni az ország az év második felében, vagy milyen előre nem látható gazdasági, politikai változások állnak még előttünk, a parlament mégis elfogadta a májusra előkészített 2016-os költségvetés-tervezetet.

A törvényre 119 kormánypárti képviselő szavazott igennel, a 63 nemleges szavazat mindegyike ellenzéki képviselőkhöz tartozott. A következő évi költségvetéssel kapcsolatban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy 2016-ban a kormány 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2 százalékos hiánnyal, 1,6 százalékos inflációval számol, illetve úgy véli, hogy az államadósság mértéke minimum a bruttó hazai termék 74 %-ra fog csökkenni. Varga Mihály azt is elmondta, hogy a törvény korai elfogadásával a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát szeretnék elősegíteni, illetve az önkormányzatoknak és a gazdaság szereplőinek elég időt kívánnak hagyni arra, hogy felkészüljenek a változásokra.

2012-ben már megkísérelte a kormány nyáron véglegesíteni a következő évi költségvetést, akkor a törvényjavaslatot, ahogy korábban is megszokhattuk, végül csak év végén fogadták el. A 2013-as végleges költségvetés és a nyári javaslat között jelentős eltérések voltak. Ezt a fiaskót idén mindenképp szeretné elkerülni kormány.

Számháború

Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének 2016-os bevételi főösszegét 15 800 milliárd 364,6 millió forintban, kiadási főösszegét 16 561 milliárd 999,1 millió forintban, hiányát pedig 761 milliárd 634,5 millió forintban állapította meg.

Az államháztartás 2016. december 31-ére tervezett adóssága – 303,7 forint/euró, 289,4 forint/svájci frank és 276,3 forint/amerikai dollárárfolyam mellett – 25 898,5 milliárd forint.

A lakossági befizetéseken belül a személyi jövedelemadó a legnagyobb tétel, ebből 1658,4 milliárd forint a bevételi előirányzat, amely közel 19 milliárd forinttal magasabb az ideinél. Az szja körében fontos változás, hogy 2016-ban 16-ról 15 százalékra csökken az adó kulcsa.

A büdzsé számára a legjelentősebb bevétel továbbra is az általános forgalmi adóból fog származni. A tervek szerint 351,850 milliárd forint bevételre lehet számítani áfából. Az adócsalások megelőzése végett a következő évben a szolgáltató szektor szereplőire is kiterjesztik az online pénztárgépek kötelező használatát, ezért is számítanak csupán az áfából 179,5 milliárd forinttal több bevételre, mint idén. A fogyasztáshoz kapcsolt adókból összesen 4611,7 milliárd forint bevétellel számolnak.

A társasági adóból 400,5 milliárdot, a 2015-re tervezettnél 59 milliárd forinttal többet irányoz elő a törvény. Eredetileg jövőre vezették volna be az egykulcsos társasági adót, ezen terv megvalósítása 2020-ra tolódik.

Jelentős változás, hogy sertés tőkehúsok áfakulcsa 2016. január 1-jével 5 százalékra csökken. A jövedéki adóból származó bevétel 38,7 milliárd forinttal 952,2 milliárd forintra emelkedik.

Kevesebb bevételt terveznek a pénzügyi szervezetek különadójából. Az idei 144,2 milliárd forintos elváráshoz képest jövőre 79,2 milliárd forint bevételt terveznek. A bankadó csökkentése az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodás alapján a hitelezés bővítésének elősegítését célozza.

A reklámadóból 10,9 milliárd forint költségvetési bevételt tervez a kormány az idei 6,6 milliárd forinthoz képest.

Továbbá eltörölték az ügynökségi bónuszrendszert. Eddig a reklámközvetítő, a reklámot közzétevő a reklám bevételeinek 5-20 százalékát bónuszként kapta év végén, a jogszabály azonban eltörli a bónuszrendszert, annak káros piactorzító hatására hivatkozva. Jövőre a reklámközvetítői szolgáltatásokért és az adminisztratív teherviselés ellenértékeként a megbízó, azaz a reklámozó egységesen a médiaköltség 15 százalékát kell, hogy megfizesse a médiaügynökségnek. A jövőben a reklámügynökségek kizárólag a hirdetővel állhatnak szerződéses kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkeink