Magazin: Klasszikusok újratöltve

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 07. 07:21

Az előre összeállított ajándékcsomagok ma is nagy népszerűségnek örvendenek, a vásárlók egy része önálló ajándéknak választja őket, mások kiegészítésként egyéb meglepetések mellé. A karácsonyi és az azt megelőző időszak mindig is fontos, kiemelkedő szerepet játszott az ajándékcsomagok piacán, és ez idén sem lesz másként.

A karácsonyi csomagok forgalma jelentős, növekvő forgalmat biztosít mind a gyártók, mind a kereskedők számára. Örök klasszikusok a szeszes italokból, édességekből, kávé- és teakülönlegességekből, illetve a kozmetikumokból készült összeállítások.

– A karácsonyi forgatagban a vásárlóknak fontos, hogy minél egyszerűbben és hatékonyabban oldják meg az ajándékok beszerzését, erre kiváló megoldást kínálunk csomagjainkkal – avat be Schleisz Nóra, az Unilever Magyarország ajándékozási brand managere.


A Beiersdorf Kft. NIVEA termékcsaládjával szintén évek óta jelen van az év végi, karácsonyi bevásárlások idején.

– Az ajándékcsomagok piacán évről évre találkozunk olyan tendenciákkal, melyeket már adottságként kezelünk, hiszen ezek szinte minden évben állandó tényezőnek számítanak. Az egyik ilyen az ajándékcsomagok vásárlásának időpontja: jellegéből adódóan a vásárlók a karácsony előtti utolsó héten tesznek a kosarukba ilyen termékeket, hiszen nem ez a fő karácsonyi ajándék, inkább csak egy kedves kiegészítés a már meglévő ajándékok mellé – tudjuk meg Tantics Viktóriától, a vállalat brand managerétől.

A Target Sales Group számos ajándékcsomaggal készül idén is a fogyasztók kiszolgálására, amelyek között mindenki megtalálhatja majd szeretteinek a tökéletes karácsonyi ajándékot.

– A tapasztalat azt mutatja, hogy praktikusságuk miatt a karácsonyi összecsomagolásokat nagyon kedvelik a hazai fogyasztók. Míg a nagyobb, több terméket tartalmazó, ezáltal kicsit drágább csomagok ajándékként önmagukban is megállják a helyüket, egyre népszerűbbek a kicsi „apróságok”, amelyek kísérőajándékként kerülnek a karácsonyfák alá – jelzi Tabár Zsuzsa, a vállalat junior termékmenedzsere.

A mikuláscsomagok szintén kiemelt termékei az ünnepi időszaknak. Az előre elkészített mikulásajándékok forgalma évek óta közel változatlan, azonban egyre népszerűbbek a „pick ’n’ mix” promóciók.

– Ezek lényege, hogy a gyártó ajándékba ad egy jó minőségű mikulászsákot, amennyiben egy meghatározott értékben válogat össze a vásárló a cég termékeiből – osztja meg tapasztalatát Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A nők körében népszerűbbek

A Henkel Magyarország Kft.-nél fontosnak tartják, hogy minden árszegmensben és lehetőleg minden általuk forgalmazott termékkategóriában jelen legyenek a piacon a karácsonyi csomagjaikkal.

– Ennek érdekében idén szélesítjük csomagkínálatunkat és a sikertermékeinkből, mint a tusfürdő és a dezodor, nagyobb választékot nyújtunk a vásárlóközönségnek. Összeállításaink a férfi és női fogyasztókat egyaránt megcélozzák, valamint arra is törekszünk, hogy minden korosztály találjon számára megfelelőt a portfóliónkban, gondolok itt a gyermekcsomagokra – avat be Nagy Bianka, a Henkel Magyarország Kft. brand managere.

A Jacobs Douwe Egberts Hungary Zrt. elsődleges célcsoportja azok az emberek, akik ajándékozás céljából keresnek olyan lehetőséget, amely pénztárcakímélő, mégis egyedi és széles körben adható.

– Illetve vannak a tea- és azon belül is a Pickwick-fanatikusok, akiknek igazi újdonsággal készülünk az idei szezonra – mondja Gábor Andrea, a Jacobs Douwe Egberts Hungary Zrt. brand managere.

Kossár Tímea, a Superio Kft. képviselője úgy látja, két csoportra bontható az ajándékcsomag-vásárlók köre. Az egyik csoportba a klasszikus ajándékterméket keresők tartoznak, míg a másik csoportba az adott márka törzsvásárlói, akik az ilyenkor szokásos kedvező csomagár miatt vásárolják kedvenc termékeiket.

A Beiersdorfnál az eladási számok alapján úgy látják, jellemzően a hölgyek vásárolnak ajándékcsomagokat: mind a hipermarketekben, mind pedig a drogériákban a férfi ajándékcsomagok fogynak jobban. A férfiaknak és a hölgyeknek szánt ajándékcsomagok között is a tusfürdő-dezodor párosítás a legnépszerűbb, hiszen ezek ára nagyon kedvező, sokszor a piacon elérhető szépségápolási ajándékcsomagok átlagára alatt van.

Fontos a plusz ajándék

Az Unilevernél az előző szezonokban, így a tavalyi évben is azt látták, hogy nő az igény a drágább, prémium csomagok iránt, mind a női, mind a férfi karácsonyi ajándékcsomagok esetében.

A Caola eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy ajándékcsomagok tekintetében a vásárlók kifejezetten árérzékenyek. Ennek oka szintén az ajándék jellegéből adódik, hiszen más ajándékokra már elköltötték a pénzüket a vásárlók, olcsó, de mégis hasznos meglepetést keresnek kiegészítésként.

– A vásárlónak mindenképpen fő szempont az ár-érték arány, vagyis, hogy az adott számú terméket, amely a csomagban található, minél kedvezőbben tudja beszerezni. Emellé persze külön öröm számára, ha egy pluszajándékkal is meglepi őt az adott cég, hiszen a vásárló ezáltal úgy érzi, hogy törődnek vele – fejti ki véleményét Horváth Fanni, a Caola Zrt. marketing- és termékmenedzsere.

Döntéshozásnál fontos szempont az ár, a megjelenés, a termékvariáns és a termékkategória.

– A magyar vásárlók egyre tudatosabban választanak, így egy olyan ajándékcsomag, amelynek tartalma külön-külön megvásárolva olcsóbb lenne, nem túl népszerű a körükben. Az árfekvésen kívül még fontos a termék és a díszdoboz csomagolása és természetesen a tartalom. A test- és hajápolási kombinációk sikere évről évre töretlen, és a női vásárlóink szívesen választanak meglepetésként is szeretteiknek ilyenféle szetteket – állapítja meg Tabár Zsuzsa.

A mikuláscsomagok esetében Maczelka Márk úgy látja, az igazán tudatos vásárlók már a szezon elejétől figyelik az árakat, és hajlandóak már mikulás előtt hetekkel megvásárolni az adott csomagot, ha az kedvező akciós árral bír. A vásárlók többsége viszont vár az utolsó pillanatig a vásárlással, amikor az árérzékenységük már sokkal alacsonyabb.

– A tea kategóriájában a karácsonyi csomagoknál szintén nagyon fontos a megfelelő ár kialakítása, de legalább ennyire lényeges, hogy egyedi, teázással kapcsolatos eszközt vezessünk be a piacra, mely egyediség megmutatkozhat a formában, designban vagy magában a tárgyban. Ezen felül a vonzó csomagolás és az ajándékdoboz-jelleg is kiemelkedő szerepet kap – hangsúlyozza Gábor Andrea.

– Amíg tavalyelőtt a karácsonyi csomagoknál átlagosan 1900 forintos átlagárat regisztráltunk, addig idén 10-15 százalékkal kevesebbel, 1600-1700 forinttal számolunk. Ez annak a következménye, hogy növeltük a fogyasztók által keresett, alacsonyabb értékű csomagokat a portfóliónkban, viszont a magasabb értékű ajándékcsomagokat limitáltan ott fogjuk kínálni, ahol van rá kereslet – avat be Nagy Bianka.

Ajánlatok láncra szabva

A Beiersdorf Kft. szerint a két-három terméket tartalmazó csomagok teszik ki a piac nagy részét, de emellett a NIVEA is kínál úgynevezett kényeztető csomagokat, amelyek megvásárlásával a fogyasztók több kategória legjobb termékeihez juthatnak hozzá igen kedvező áron.

– A Pickwickkel minden évben készülünk egyedi, exkluzív ajánlattal a Tesco részére, ez idén sem lesz másként. Attól függetlenül, hogy a hipermarketekben koncentrálódik a csomagok forgalmának nagyobb része, természetesen a szupermarketekben is megtalálja a vásárló a Pickwick ajánlatait – tudjuk meg Gábor Andreától.

A vásárlónak magasak az igényei, különösen karácsonykor, hiszen annak, amit ajándékként megvesz, tökéletesnek kell lennie.

– A Caola ezt az igényt teljesen kielégíti ebben az évben, hiszen mind a csomagolásunk kinézetét, mind pedig a belső tartalmát úgy alakítottuk ki, hogy az ajándékozott minden tekintetben meg legyen elégedve az ajándékkal – jelzi Horváth Fanni.

Az Unilevernél úgy látják, hogy nagy klasszikusnak számítanak a tusfürdők, dezodorok, szappanok, melyek a csomagokban kiegészülhetnek még testápolási és hajápolási termékekkel.

A Henkel Magyarország Kft. is egyetért abban, hogy kozmetikumok terén továbbra is a dezodor és a tusfürdő a két legkedveltebb termék a csomagokban. Éppen ezért idén ebből a termékkörből többféle csomag fog előfordulni a polcokon, mint tavaly.

– Az „ízvilág” kiválasztásánál természetesen figyelembe vettük a fogyasztói igényeket, a piaci adatokat, és természetesen az újdonságok sem maradtak ki a körből. Az ajándékcsomagok még mindig a hipermarketben a legkeresettebbek, őket követik a drogériák. Míg a hipermarketek a mennyiséget jelentik, a drogériák a nagyobb értékű csomagokat jobban kiteszik polcaikra – mondja Nagy Bianka.

A Superio Kft. tapasztalata szerint szintén a hipermarket a legfontosabb eladási csatorna, mivel az ajándékcsomagok kihelyezése meglehetősen helyigényes, és a legszélesebb választékot továbbra is itt lehet megtalálni. Ugyanakkor nem sokkal maradnak le a drogériák, ahol szűkebb a választék, de elsősorban a prémium kategóriába tartozó vagy valamilyen speciális csomagok találhatók.

Formában vannak

A Henkelnél dizájn szempontjából nem jelennek meg a csomagoláson kifejezetten karácsonyi motívumok, azonban mindegyiknek van egy saját kedves hangulata, amellyel megkülönbözteti magát a vállalat a versenytársaktól.

– Elsősorban a praktikusságra fókuszálunk idén is, alkalmazva az elmúlt pár évben már jól bevált csomagolási formát. Ez a fajta doboz kedvez a fogyasztóknak azzal, hogy elfeledhetik az utolsó pillanatos csomagolópapírok és ragasztószalagok miatti aggodalmakat. Nemcsak a csomagolóanyag költségét, de még a csomagolásra szánt időt is megspórolhatják maguknak – teszi hozzá a brand manager.

Az Unilever ajándékcsomagjai összetételével és megjelenésével igyekszik kész ajándékötleteket kínálni.

– Férfi csomagjainkban fontos szerepet kapnak az aftershave-ek és az eau de toilette-ek, illetve idén először Axe csomagjainkban megjelennek az úgynevezett kifinomult illat termékek is. Női Dove csomagjainkban pedig kiemelt figyelmet szentelünk prémium test- és hajápolási termékeinknek – idézi fel Schleisz Nóra.

A korábbi évekhez hasonlóan ablakos vagy zárt díszdobozokban kínálják ajándékcsomagjaikat, továbbá sok csomag különböző méretű és színű neszesszerben érkezik, amely mindig praktikus ajándék lehet. Ezenkívül idén is készülnek újdonságokkal, például prémium papír- és fémdobozokkal is, melyek nemcsak díszdobozként funkcionálnak, hanem a későbbiekben is esztétikus tárolódobozok lehetnek.

A Jacobs Douwe Egberts Hungary Zrt. az idei évre nagy újdonságokkal készül.

– Új bögrét vezetünk be, amely anyagában mintázott és nagyon letisztult vonalat képvisel. A másik újdonságunk egy üveg, macialakú mézadagaló pumpával, amely egy teakínáló készlet részeként kerül a vásárlókhoz. Az önadagolós doboz 3 ízt tartalmaz, és a maci mellette lesz elhelyezve, így minden megtalálható egy helyen, amire egy meghitt teázáshoz szükség van. Ez a fajta karácsonyi csomag igazi innovációnak számít a piacon – fejti ki Gábor Andrea.

A SPAR Magyarországnál azt tapasztalják, hogy mikuláscsomagokat két fő szempont alapján szereznek be a vásárlók. Az egyik fontos szempont a termék minősége: a vásárlók főképpen valódi tejcsokoládékat keresnek. A másik fontos szempont a folyamatos rendelkezésre állás biztosítása. Érdekes adat, hogy a mikuláscikkek forgalmának 65–70 százaléka az utolsó három napon realizálódik.

– A szezonális vásárlások zöme a hipermarket csatornában zajlik. Ennek megfelelően a csomagok esetében is az INTERSPAR hipermarketekbe koncentrálunk szélesebb választékot, a szupermarketekben némileg szűkebb, alacsonyabb árpontú kínálatot tervezünk – avat be a részletekbe Maczelka Márk. A kommunikációs vezető azt is elárulja, hogy két fő csoportja létezik a mikuláscsomagoknak: a tisztán édességgel töltött, illetve az édesség mellett ajándéktárgyat is tartalmazó összeállítások.

Sikertermékek egy kis extrával

A Caola mindig olyan termékeket helyezett ajándékcsomagolásba az ünnepek alatt, amelyek közkedveltek voltak a vásárlók között. Szerepeltették már kézbalzsamukat, valamint Barbon borotválkozókrémjüket is ajándékcsomagolásban, idén pedig a CaoNatur termékeik kerülnek be a dobozba, amelyek természetes növényi összetevőket tartalmaznak, valamint parabén-, szilikonolaj-, ásványiolaj- és színezékmentesek.

– Az idei szezont illetően fontos volt számunkra, hogy minél több népszerű terméket tudjunk belehelyezni a csomagunkba, minél kedvezőbb áron. Ezt úgy érzem, hogy tökéletesen teljesítettük. Emellé pedig egy extraajándékot is elrejtettünk a csomagolásunkban – mondja Horváth Fanni.

Évről évre növekszik az érdeklődés a Target Sales Group Inecto Naturals 100% organikus kókusz- és argánolajat tartalmazó haj- és testápolási termékeket tartalmazó összecsomagolásai iránt. Az egész évben kapható Inecto-termékeket karácsony közeledtével modern és trendi köntösbe bújtatják. A tavalyi év nagy sikere alapján idén még jelentősebb fejlődést prognosztizálnak, ezért 25%-kal több csomaggal készülnek vásárlóik számára.

– A legkisebbekre is gondoltunk, így limitált darabszámban elérhetőek lesznek a Jégvarázs és a Star Wars legújabb részével fémjelzett parfümöt és egyéb apróságot tartalmazó meglepetéscsomagjaink – tudjuk meg Tabár Zsuzsától.

Az egyik legnagyobb drogérialánc kínálatában lesz elérhető a t: by tetesept fürdősó-kollekció, amely három egymástól teljesen különböző, 60 g-os fürdősót tartalmaz. Egy arcápolási csomaggal is készülnek a 35–50 éves női korosztály számára.

Középpontban
a gyerekek

A jótékonykodás a Beiersdorf vállalati kultúrájában nagyon fontos szerepet játszik.

– Idén második alkalommal „A NIVEA törődik a családokkal” jótékonysági program keretében minden megvásárolt NIVEA karácsonyi csomag árából 15 Ft-ot adományozunk az SOS Gyermekfalu magyarországi alapítványának. Az eladásokból összegyűjtött összeget a NIVEA saját forrásból kiegészíti, és az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek képességfejlesztését, tehetségek keresését és kinevelését, valamint a krízishelyzetben lévő családok megsegítésére irányuló programot támogatja már évek óta – mondja Tantics Viktória.

A fogyasztók direkt elérése érdekében a vállalat vásárláshelyi promóciókkal növeli a NIVEA márka és ajándékcsomagjainak ismertségét.

A Superio Kft.-nél azon a véleményen vannak, hogy egyre többen keresnek olyan ajándékot, amely valamivel egyedibb, eltérőbb a már sok éve piacon levő és visszatérő csomagoknál.

– Úgy gondoljuk, még néhány évig ez mindenképpen a Ziaja ajándékcsomagok előnye lesz. A klasszikus kakaóvajas, kecsketejes és olívás csomagjaink 3 különböző terméket tartalmaznak, miközben ár-érték arányban 5–15%-os megtakarítás is megjelenik a csomagban levő termékek összértékéhez viszonyítva – hangsúlyozza Kossár Tímea.

A Ziaja ajándékcsomagok jellemzően ízléses, a termékekhez hasonló letisztult díszítéssel rendelkező papírdobozba csomagolt termékek, melyeknél könnyen megállapítható a csomag tartalma.

– Az idei évben lesz egy egyedi gyermekkozmetikai csomagajánlatunk is, az 5 különböző, gyermekek számára kifejlesztett illatú és mókás csomagolású tusfürdő. Bízunk benne, sok helyen segít majd a gyerekeket az esti fürdésre rávenni – mondja a vállalat képviselője.

Kapcsolódó cikkeink