Magazin: Ínyencképző
Nem lehet elégszer elmondani, hogy tudatosuljon a hazai vendéglátás minél több képviselőjében: ma a szakma egyik legfontosabb hívószava a helyi alapanyag – nemcsak divat, nemcsak a frissességre, a jó ízre utaló fogalom, de egybecseng más makrotrendekkel is, például a fenntarthatóság iránti törekvéssel.
Erre az elvre a világ gazdagabb felén ma már vállalkozások épülnek, többek között mezőgazdaságiak is. Farmcation a neve annak a kaliforniai kezdeményezésnek, amely farmokra, kisgazdaságokba szervez vakációnak is beillő aktív programokat, főként városokban élő fiatalok számára. A San Francisco körzetében működő start up vállalkozás lehetővé teszi, hogy az érdeklődők ellátogassanak különféle biofarmokra, ahol nemcsak a termelőket ismerik meg, de belekóstolhatnak azok munkájába is. Az ott folyó tevékenység jellegétől függően részt vehetnek gyümölcsszedésben, lekvárfőzésben, sajtkészítésben, és persze a nap fénypontjaként egy közös ebéden, amelyet mindig egy-egy ismert séf készít el.
Minthogy a mezőgazdaságból a kisvállalkozásoknak az USA-ban sem könnyű megélniük, a projekt nem titkolt célja az ő támogatásuk is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >50,8 milliárdos kikiáltási áron aukcióra kerül a Belügyminisztérium egykori épülete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Még három napig jelölhet arra érdemes személyt a 2025-ös Gundel-díjra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >