Magazin: Idén kezdődött, jövőre folytatódik

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 04. 07:40

Az idei 32 után jövőre várhatóan további mintegy 40 pályázati felhívást tesz közzé az 1300 milliárd forintos új magyar Vidékfejlesztési Programban (VP) a Miniszterelnökség. Már azt is bejelentették, hogy a közbenső szervezetként és kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) készen áll a VP végrehajtására.

Az agrárvállalkozásokat hitelekhez segítő ösztönző csomagon dolgozik a kormány úgy, hogy az megfeleljen az uniós pénzügyi előírásoknak is. A takarékszövetkezeteknek jelentős szerepük van az agárhitelezésben, az integráció lehetővé tette, hogy egységes rendszeren keresztül javuljon a versenyképesség és a hitelkondíciók is.

A vidékfejlesztési források mintegy 44 százalékát közvetlenül beruházásokra fordítják, ebből elsődlegesen a kis és közepes gazdaságokat támogatják a források 80 százalékával. A program egyszerűsített támogatástípusokat vezet be, egyszerűsített elbírálással, és megjelenik az előleg, a saját teljesítés, valamint a használt eszköz alkalmazásának lehetősége is.

A vissza nem térítendő támogatás intenzitása országosan 50 százalék, kivéve Pest megyében, ahol 40 százalékos, valamint a fiatal vállalkozók esetében, akik 60 százalékos támogatásra pályázhatnak. A kkv-k szerepe jelentős az agráriumban, ahogy más ágazatban is, de számos problémával küzdenek, nem elég tőkeerősek, vagy nem képesek elegendő fedezetet vagy megfelelő üzleti tervet felmutatni a hitelekhez. Ezért az ágazatban különös figyelmet fordítanak a hitelezést segítő kondíciók kialakítására. A speciális hitelkonstrukciók közül kiemelhető a hitelgarancia intézménye. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) nemcsak a garanciával, hanem egyéb eszközökkel is segíti az agrárvállakozások hitelhez jutását.

A mezőgazdaság a GDP-ben és a foglalkoztatásban az élelmiszeriparral együtt nagyjából 10 százalékot tesz ki. A jegybank 2016 januárjában elindítja a Növekedéstámogató Programot (ntp), amely a bankok piaci hitelezéshez való visszatérését segíti elő, és ezzel párhuzamosan fokozatosan kivezeti a Növekedési Hitelprogramot(nhp). Egyidejűleg meghirdeti a pozitív ösztönzést jelentő új Piaci Hitelprogramot (PHP) is. A programokkal a vállalati, illetve a megcélzott kkv-hitelállomány 2016-ban 250-400 milliárd forinttal emelkedhet, ami 5-10 százalékos hitelállomány-növekedést jelent. Az NPH-források igénybe vehetőek a „Földet a gazdáknak” program pályázataihoz is, és az ígéretek szerint a hitelezésben különös figyelmet fordítanak a fiatal gazdálkodókra.

A kertészek 32 milliárdos támogatásra számíthatnak

A következő hónapokban több pályázat is megjelenik a zöldség-gyümölcs ágazatban megvalósuló fejlesztések támogatására, amelyeken az egyéni gazdálkodók mellett részt vehetnek a termelői értékesítő szervezetek (tész) és termelői csoportok is.

A FruitVeb Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet információi szerint decemberben megjelenik a 32 milliárd forintos keretösszegű, technológiai fejlesztéseket támogató kiírás, amely a megújuló energiaforrások között kiemelt célként kezeli a geotermikus energia hasznosítását. Januárban várható a kertészeti gépbeszerzéseket támogató pályázat kiírása, amelyen az előzőhöz hasonlóan a pályázati értékhatár egymilliárd forint lesz. Az ültetvénytelepítéshez, a kedvezőtlen időjárási károk megelőzését célzó beruházásokhoz, az öntözőrendszerek fejlesztéséhez kérhetnek támogatást a gazdálkodók. Erre 22 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre. 2016 első felében pedig megjelenik az üveg- és fóliaházak létesítését segítő felhívás 30 milliárd forintos keretösszeggel. A gyógynövénytermesztők számára mintegy hárommilliárd forint áll majd rendelkezésére új ültetvények telepítésére és a meglévők felújítására.

Generációváltás bőkezű hozománnyal

2015-ben a fiatal mezőgazdasági termelők a területalapú támogatásokon felül előreláthatóan közel 10,1 millió euró, azaz több mint 3 milliárd forint plusztámogatást kapnak a közvetlen agrártámogatások rendszerében. Összesen 10,2 ezer fiatal mezőgazdasági termelő igényelte a fiatal gazda többlettámogatást, amely a közvetlen támogatások rendszerének részeként a területalapú támogatást egészíti ki számukra, ösztönözve őket a mezőgazdasági termelésben való megmaradásra. A helyettes államtitkár örömtelinek nevezte, hogy az előzetes becslésekhez képest többen igényeltek forrást a rendelkezésre álló keretből.

A támogatási kérelmet benyújtó fiatal gazdák mintegy 154 000 ezer hektárra igényeltek támogatást, a beérkezett adatok alapján az átlagos üzemméret 15 hektárt tesz ki az ő esetükben. Várhatóan a jövő év elején elindulhat e többlettámogatás kifizetése az arra jogosultak számára.

Kapcsolódó cikkeink