A 2015-ös esztendőben ez az első találkozásunk, így hadd kívánjak olvasóinknak boldog, sikeres új évet a párkapcsolatok világában is! Cikkem írásakor még csak közeleg a Valentin-nap, amely a párkapcsolatban élők számára egy ünneplési lehetőség, a párkeresőknek pedig egy újabb nyugtalanító nap, amelyet még mindig pár nélkül kell átélniük. Ha a kedves Olvasó már találkozott az előző cikkeimmel, úgy tapasztalhatta, hogy azok esettanulmányok voltak. Az új évben, új szokásként és a változatosság kedvéért, már nemcsak eseteket mutatok be az Önök részére, hanem sikertörténetekkel is erősítjük a társat keresők önbizalmát, hogy idővel mindenki megleli a várva várt, keresett partnerét. Lássuk az elsőt: István és Hajnalka történetét!

Egyedül töltött évek és néhány sikertelen kapcsolatkezdemény kellett hozzá, hogy 2014 tavaszán elhatározzam: megbízok egy profi szakembert, hogy találja meg számomra azt a férfit, akivel boldog párkapcsolatban, majd házasságban élhetünk, és családot tervezhetünk.

A kétórás interjú vége felé, miután Irina lényegében megismerte nemcsak életem fontos eseményeit, de ezenkívül azt is, hogy hogyan gondolkodom házasságról, családról, társadalomról, gyerekekről – vagyis egy hosszú távú, elkötelezett kapcsolatban fontos dolgokról –, rátértünk arra a témára, hogy milyen számomra az eszményi férfi. Emlékszem az arcára, felcsillant a szeme, látszott rajta, hogy egy konkrét férfit forgat a fejében. Olvastam egy vele készült interjúban, hogy egy matematikai formulákkal teletűzdelt számítógépes program dolgozik a tökéletes összeillőségen, de Irina ennyi év után már megengedi magának, hogy az intuíciójára is hallgasson.

A hosszú beszélgetés végén egy szimpatikus férfit mutatott, a képek azonnal beégtek a memóriámba, különösen a ragyogó-nevető tekintete. A személyisége már a néhány mondatos leírás alapján is szimpatikus volt. Feltűnő volt az is, hogy a profilját átfutva nagyon sok területen fedeztem fel közös kapcsolódási pontokat.

Napokkal az után, hogy elkészült a profilom, egy májusi napon megcsörrent a telefonom. Irina érdeklődött, hogy megadhatja-e az elérhetőségeim annak a férfinak, akinek a profilja annyira szimpatikus volt nekem. Természetesen igent mondtam. Néhány perc múlva meg is érkezett a postaládámba egy e-mail tőle. A kedves, néhány soros e-mail napokon át tartó intenzív levelezéssé nőtte ki magát. Ha könyvet nyomtatnánk belőle, háromszáz oldalas lenne a kötet.

Mire lehetőségünk volt találkozni, már mindketten szinte szerelmesek voltunk egymásba, csak egy kérdés maradt hátra: működik-e a kémia közöttünk. A második találkozó után már biztosak voltunk benne, hogy működik. A második randevút egy együtt töltött hétvége követte, és azóta teljesen természetesen alakult úgy, hogy nem engedjük el egymást. Sok év(tizednyi) keresgélés után egymásban megtaláltuk a lelki társunkat – gyakorlatilag ő éppen olyan, mint amilyen én vagyok. Nekem ő maga a tökély, és neki én. Július óta ő a férjem.

Sokak számára elhamarkodottnak tűnhet a döntés, hogy alig néhány hónapos ismeretség után összeházasodtunk, de azok, akik szeretnek bennünket külön-külön, és láttak minket együtt, megértik – vagy még inkább: megérzik –, hogy miért döntöttünk így. Ismerkedésünk kezdete óta elkötelezetten dolgozunk azon, hogy ápoljuk a kapcsolatunkat, és tápláljuk a szeretetünket egymás iránt. Mivel mindketten perfekcionisták és elemző típusúak vagyunk, foglalkozunk pszichológiával és saját motivációink, érzéseink tudatos megélésére törekszünk, tudatosan építettük fel a kapcsolatunkat, és készültünk a házasságunkra. Mindenünk megvan hozzá, hogy hosszú távon boldogok legyünk együtt.