Magazin: CBA – felelős gazdálkodás, megújuló Príma-koncepció

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 15. 09:33

Október 8-án két fontos bejelentést is tett a CBA a Mágnáskert Csemege, a Príma üzletlánc 136. tagja ünnepélyes megnyitóján. Az energiagazdálkodás területén példaadó felelősségvállalás volt az egyik központi téma, a Príma-lánc koncepcióváltása pedig a másik újdonság a CBA háza táján. A Mágnáskert Csemege igényes, egyedi és kreatív kül- és beltéri megoldásaival a Rózsadomb legújabb kereskedelmi gyöngyszeme lett.

cba

Köszöntőjében fontos bejelentést tett Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, miszerint a CBA csatlakozott az MVM Partner Zrt. zöldenergia-programjához, amelynek keretében egyre több CBA üzletben megújuló energia biztosítja majd az áramellátást. Azt is elmondta, hogy az energiatakarékos megoldásokkal egy átlagos üzletben éves szinten több százezer forint megtakarítás érhető el. Példaként említette a hűtők hulladékhőjének hasznosítását, a LED-világítás megvalósítását és a további áramfogyasztás racionalizálását célzó Áramőr szolgáltatás igénybevételét.

Major György, az MVM Partner Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese kifejtette az Áramőr szolgáltatás lényegét. Ez egy olyan auditfolyamat, amely során átnézik az energiafelhasználást és a vonatkozó szerződéseket, majd javaslatot tesznek a hatékonyabb működésre. Általában 100 vizsgált tényezőből 80 esetében optimálisabb megoldást javasolnak.

Társadalmi szerepvállalás

Fodor Attila hangsúlyozta, hogy a CBA elkötelezett a társadalmi szerepvállalás és a mikrokörnyezet felelős alakítása iránt, amit jól példáz a megnyíló Príma üzlet előtti közösségi park és szabadtéri edzőhely kialakítása és a most bejelentett megújulóenergia-felhasználás is.

– A CBA elkötelezett a felelős energiagazdálkodás mellett, így több mint száz üzletünk energiafogyasztásával kapcsolatban felelős, stratégiai döntést hoztunk. Úgy gondoljuk, mindez jó például szolgálhat a teljes hazai szolgáltatói, kereskedelmi szektor számára – mondta a CBA kommunikációs igazgatója.

Fodor Attila felhívta a figyelmet, hogy a megnyíló üzlet nevében már csak a Príma elnevezés szerepel, a CBA emblémát elhagyták, ezzel is szeretnék elérni azt, hogy a vásárlók könnyebben megkülönböztethessék az elit boltkategóriájukat a hagyományos CBA üzletektől.

Patinás bútorzat, modern technika

A beszédek elhangzása után Fodor Attila felkérte a CBA elnökét, Baldauf Lászlót, valamint az új Mágnáskert Csemege tulajdonosát, Dudás Istvánnét és Gyelán Zsoltot, hogy a szalag átvágásával hivatalosan is nyissák meg az üzletet.

A parkoló, a portál, az eladótér, az elsődleges és másodlagos kihelyezések, a különleges borrészleg, valamint a kasszasor is a magas minőségről, az egységes, patinás megjelenésről tanúskodik. A múltidéző fotók, a természetes fényt biztosító üvegtető, számos kreatív instore és technikai megoldás, valamint a mikrokörnyezet igényeit tükröző, lenyűgöző prémium választék biztosítja, hogy a hazai kereskedelem új gyöngyszeme elnyerje a vásárlók tetszését is. (x)

Kapcsolódó cikkeink