Magazin: Bowl Food
Bernáth Józsefet, a médiaszakácsként is ismert fiatal szakembert, az Art Catering Kft. munkatársát a kisadagos étkeztetés egyik új trendjéről, a bowl foodról kérdeztük.
Már a MARESZ által szervezett Event Touch elnevezésű konferencián is többen rávilágítottak arra, hogy a mai rendezvényszervezőknek nem szabad kizárólag az ételekre és az italokra koncentrálniuk, hanem minden az eseménnyel szemben támasztott elvárásnak meg kell felelniük. Az egyik ilyen régi-új elvárás, hogy maga az étkezés ne vegyen igénybe többet 1-1,5 óránál. Ezzel együtt persze a kínálatnak továbbra is gazdagnak, csábítónak kell maradnia. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha egy-egy fogás nem nagyobb 7-8 falatnyinál.
Erre megfelelő megoldás a most divatos bowl food stílus alkalmazása is. Ennél a típusú tálalásnál egy normál főételt kell elképzelnünk, csak kisebb adagban – nem tányéron, hanem kisebb tálon.
A vendég így akár 3-4-féle meleg ételt is meg tud kóstolni, ráadásul az edény méretének és alakjának köszönhetően az ételt akár kézben tartva is el lehet fogyasztani, egy villa vagy kanál is elég hozzá. A konyhának ehhez persze precíz, pontos munkával kell megterveznie az étel minden egyes elemét. A finger foodhoz képest viszont egy kis könnyebbség, hogy nem kell minden ízt egy falatba sűríteni, így egy ételen belül is több izgalmas ízpárral találkozik a vendég. A felszolgálás módja a flying service, így folyamatosan tiszta és rendezett marad a helyszín. Bár ez a kínálási mód egyelőre még gyerekcipőben jár itthon, de szerencsére egyre nagyobb népszerűségnek örvend nálunk is.
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent a MaReSz Fenntartható rendezvényszervezési útmutatója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországi rendezvényszervezők szövetsége: megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nemzetközi árajánlati rendszer – átláthatóbb rendezvényszervezési piac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szép selymes loadingom…
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A töltött káposzta a magyarok legkarácsonyibb étele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már várják az Év Vendéglőse díj jelöltjeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



