Magazin: Adatok literszámra
Jelentősen emelkedtek az elmúlt két évben a borértő magyar fogyasztók borra fordított kiadásai, és nem azért, mert többet innának, vagy a borok drágultak, hanem, mert jobb borokat isznak – állítja Elek Márton, a Nagy Bor Teszt társszervezője, a Borháló Borkereskedés stratégiai igazgatója. – Csaknem 40 ezren (!) töltötték ki a kérdőívet, amely szerint átlagosan több mint ezer forintot, egészen pontosan 1053-at ad egy magyar borivó a hétköznapi fogyasztásra szánt borért. Nemcsak a palackonkénti ár, hanem minden egyéb körülmény is arról tanúskodik, hogy kifinomultabbak lettek a fogyasztók, és sokkal komolyabban veszik a borozást, mint korábban.
A korábbi kutatások szerint 2012-ben a magyar vásárló palackonként átlagosan 750 forint körül költött, ha a bort nem vendégségbe szánta. Ez az összeg
2016-ra 40 százalékkal magasabbra emelkedett. A változást csak negyedrészben lehet az árak emelkedésére fogni, meghatározóbb, hogy a fogyasztók jobb borokat vásárolnak. Honfitársaink fele tekinthető rendszeres borfogyasztónak: hetente egyszer 20, hetente többször 30 százalékuk fogyasztja az italt. 95 százalék állította, hogy otthon is issza, 85 vendégségben, 67 százalék pedig étteremben, szórakozóhelyen is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Siófok volt a legnépszerűbb úti cél az idén nyáron is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ban újra SIRHA Budapest – Magyar Pizza Bajnoksággal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >