Drága a szamóca
Bár kifejezetten jól indult április közepén a fogyasztók által eperként vagy földieperként ismert szamóca szezonja, a hűvös, csapadékos időjárásban lelassult a gyümölcs érése, és az árak is magasabbak az ilyenkor szokásosnál – írja a Világgazdaság Online.

A szamócaszezon csupán hat-nyolc hetes, amit egy egyhetes időjárási szélsőség is alapvetően meg tud változtatni, márpedig most már hosszabb ideje tart a hűvös, esős idő – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Ez vontatottá tette az érést, a nedves környezetben gombás betegségek is megtámadták a növényt, ami jelentős terméskiesést okozott a termelőknek.
A szűkebb kínálat miatt pedig az árak nem tudnak esni.
Az időjárás ráadásul a gyümölcs zamatára is hat: a jó íz feltétele a kiegyenlített vízgazdálkodás, a meleg és napsütéses időjárás. Az utóbbiak most hiányoznak, és az előrejelzések szerint a következő egy hétben sem lehet gyökeres változásra számítani. Ez most éppen az ellenkezője annak, ami tavaly történt, amikor májusban a nagy meleg „összetolta” a normál esetben folyamatos, elnyújtott érést, és egyszerre jelent meg nagy mennyiségű áru a piacon, a túlkínálat pedig levitte az árakat – emlékeztetett Apáti Ferenc.
Pedig az idei szezon kifejezetten jól indult. Ugyan az aszályos ősz és tavasz egyetlen mezőgazdasági kultúrának sem kedvez, de a szamócát azért érintette kevésbé negatívan, mert száz százalékban öntözött kultúráról van szó. A tavaszi fagyok sem károsították számottevően a termést, április közepén azonban 10–30 százalék közötti virágkár keletkezett az ország északkeleti régiójában az éjszakai fagyok miatt, igaz, ez országos viszonylatban érdemi terméskiesést nem okozott. (Kelemen Zoltán, vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Egyre több gazdálkodó lát lehetőséget a sütőtöktermesztésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Öntözés és növényvédelem nélkül elképzelhetetlen az eredményes diótermesztés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyre több gazda lát lehetőséget a sütőtöktermesztésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
