Magas szintű elismerést kapott a Szentkirályi kereskedelmi vezetője
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. kereskedelmi vezetője, Csikesz Csaba megkapta a „Magyar Kereskedelemért Nagydíjat” az idén ötödik alkalommal megrendezett Európai Kereskedelem Napja rendezvényen.
Az eseménysorozatot a brüsszeli EuroCommerce hozta életre, Magyarországon pedig a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) állt a kezdeményezés élére. A „Magyar Kereskedelemért Nagydíjat” Csikesz Csaba Krisán Lászlótól, a VOSZ kereskedelmi szekciójának elnökétől vehette át november 3-án, a Hotel Royal Corinthia szállodában.
Csikesz Csaba 2004 elején a Szentkirályi Ásványvíz Kft. anyacégénél, a Vitapress Kft.-nél területi képviselőként kezdte tevékenységét, ahol széles körű ismereteket szerzett az értékesítés minden szegmensében. Később a Szentkirályinál kiemelt területi képviselőként, majd területi vezetőként folytatta munkáját. Csikesz Csaba 2005 júniusától tölti be a kereskedelmi vezetői pozíciót – munkája során részt vett a Szentkirályi termékek disztribúciós rendszerének kialakításában, valamint szoros kapcsolatot tart a kiemelt partnerekkel. Sikerei közvetlen hatással voltak a Szentkirályi Ásványvíz Kft. eredményességére.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >