Magához tért a világgazdaság

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 19. 00:01

Az OECD tagállamaiban 2009. utolsó negyedévében 0,8 százalékkal nőtt a GDP a megelőző három hónaphoz képest. A harminc tagállam összteljesítménye immár harmadik negyedéve javul folyamatosan, és egyre nagyobb ütemben.

A tavalyi második negyedévben fordult a kocka, s váltott előjelet a GDP alakulása. Akkor 0,1 százalékos volt a negyedéves bővülés, azt fejelte meg a második negyedévben egy 0,6 százalékos plusz, majd jött a mostani 0,8 százalékos adat, amiből az OECD elemzői azt a következtetést szűrik le, hogy a válság immár a múlté.
A világgazdaság javuló kilátásaira utal a német Ifo tegnap közzétett jelentése is. A gazdaságkutató intézet 1160 elemző bevonásával készített globális hangulatjelentése szerint a barométer értéke 99,5 pontra nőtt a tavalyi záró negyedév 91,4 pontjáról, s így most, két év után először ismét meghaladta a sokéves átlagot. Ez elsősorban Ázsiának köszönhető, a jövőbe vetett bizakodás ott a legerősebb.
A mutató mindkét összetevője – a jelen helyzet, illetve a jövőbeni kilátások megítélése – erősödött az előző negyedévihez képest. Különösen Ázsiába elsöprő az optimizmus, míg Észak-Amerikában a „kevésbé rossz” minősítés jelzi az elemzői derűlátás visszafogottságát. Az Ifo elemzői körképéből az is kiderül, hogy az euró túlértékelt, míg a dollárban bőven van még tartalék. A japán jen és az angol font árfolyama ezzel szemben – szerintük – a helyén van – írja a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink