Madárinfluenza miatt felszámoltak egy tenyészpulyka állományt Békés megyében
Madárinfluenza vírusát mutatták ki egy csaknem 5 ezer egyedet számláló tenyészpulyka-állományban a Békés megyei Kondoroson. A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében azonnal megkezdték a telep felszámolását – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Békés megyei pulykatelepre sújtott le a madárinfluenza
Mint írják, a madárinfluenza vírus H5N1 altípusát kedden azonosították a kondorosi telepen, ahol a madarak megemelkedett elhullására lettek figyelmesek a dolgozók.
Szerdán a debreceni Vekeri-tónál egy elhullott bütykös hattyú teteméből ugyancsak a madárinfluenza H5N1 altípusát mutatták ki – tették hozzá.
A fertőzések miatt a Nébih ismét felhívta a figyelmet a járványügyi előírások, elsősorban a házi szárnyasok zártan tartására vonatkozó kötelezettség betartására. A zárt épületben tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. A takarmányt is zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni az állatokat. Az almozásra használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől – hangsúlyozták.
A Nébih idén először november 12-én jelentette, hogy egy elhullottan talált vadon élő madárból, egy nagy lilikből Baranya megyében kimutatták a madárinfluenza vírusát. November 17-én két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál igazolták a vírus jelenlétét. Egy császártöltési, több mint 38 ezer pecsenyekacsát, valamint egy jászszentlászlói, 620 egyedből álló hízólúd állományt felszámoltak.
November 22-én Csongrád-Csanád és Békés megyében is megjelent a vírus. A Békés megyei Újkígyóson egy 8500 tenyészludat tartó gazdaságban tapasztaltak megemelkedett elhullást. Egy zsombói, 17 400 pecsenyekacsából álló állománynál pedig a vágóhídi levágást megelőző mintából mutatták ki a madárinfluenza H5N1 altípusát.
Két nappal később Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban kellett intézkedni: Nyíradonyban és Pátrohában 14 500 pecsenyekacsa és csaknem 19 500 tenyésztyúk leölését rendelték el.
December 1-jén madárinfluenza miatt fel kellett számolni a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum madárparkjának teljes állományát, ahol 380, különböző fajhoz tartozó vadmadarat tartottak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >Víziszárnyas telepek felszámolására igényelhető támogatás
Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, ezért támogatási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >