Ma van a Kenyér Világnapja

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 16. 11:12

A Kenyér Világnapján megemlékezünk azokról az emberekről, akiknek nem jut kenyér, és éheznek, ezért minden évben jótékonysági kenyéradományokkal hívjuk fel a társadalom figyelmét arra, hogy adni jó – írta kenyér világnapi köszöntőjében Septe József. A Magyar Pékszövetség elnöke a Magyar Pékség védjeggyel ellátott üzletek elérhetőségeit tartalmazó online portál elindulását is bejelentette.

kenyer

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16-ot a Kenyér Világnapjává nyilvánítja. A világnap célja, hogy bemutassa a Föld legfontosabb élelmezési cikkének, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, hiszen ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.

Ezen a világnapon 2004 óta a Magyar Pékszövetség kiválaszt az ország területén több gyermekintézményt, szociális és idősotthont, ahol mindenkit megajándékoznak termékeikkel.

„A kenyér szimbolikus táplálék: az élet szinonimája, az éhezés ellenpárja, kultúránk szerves része. Mindennapi kenyerünk a magyar kultúrában különösen nagy tiszteletnek örvend, erről számtalan közmondás, mese, dal árulkodik. A kenyér olyan kulturális örökség, melyhez a földműves, a molnár és a pék szakértelmére, áldozatos munkájára, együttműködésére van szükség. Műhelyeink kapuit kinyitjuk a gyerekek előtt, hogy közelről láthassák ősi mesterségünket, hogy megérthessék, miért kell hajnal előtt kelnie a pékmesternek ahhoz, hogy reggel friss kenyér várja a családokat az asztalon, és hogy megtapasztalhassák, miért fennkölt az a pillanat, amikor a pék beveti a kenyeret a kemencébe” – írja világnapi köszöntőjében Septe József.

A Magyar Pékszövetség elnöke a Kenyér Világnapján jelentette be, hogy elindult a www.magyarpeksegkereso.hu oldalon a Magyar Pékség védjeggyel ellátott üzletek adatait tartalmazó portál, a Magyar Pékségkereső. Az oldal célja, hogy a vásárlók a hozzájuk közel eső, kiváló minőségű pékárukat készítő magyar tulajdonú üzletek adatait (nyitva tartását, elérhetőségeit, különlegesebb termékeit) egyetlen térképes honlapon megtalálják. A portálon eddig több mint 300 üzlet szerepel.

Kapcsolódó cikkeink