Ma kezdődik a Bocuse d’Or európai döntője Stockholmban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 06. 20:22

A nem hivatalos szakács-világbajnokságra, a Bocuse d’Or 2013-as lyoni döntőjére először eljutó magyar versenyző, Széll Tamás remek szereplése (az Onix séfje segédjével, Garai Ádámmal 10. helyezését ért el) is inspirálhatta a nagyszámú magyar szurkolót, akik hétfőn és kedden indultak Stockholmba, a jövő évi döntő európai válogatóversenyére, hogy a helyszínen biztassák a hazánkat a Bocuse d’Oron idén képviselő Molnár Gábort. A müncheni Geisel's Vinothek séf-helyetteseként dolgozó fiatal szakács (valamiért nálunk 30 felett már nemigen van jelentkező a küzdelemre) a selejtezőként számon tartott Hagyomány és Evolúció verseny után a magyarországi döntőt is megnyerte, így szerzett jogot arra, hogy svéd fővárosban komoly nemzetközi mezőnyben mérkőzhessen meg a Lyoni indulás jogáért.

bocuse01

Mint ismeretes, a hazai selejtezőn a menő kötelező alapanyagai majdnem megegyeztek a stockholmi döntőn előírtakkal – ezek a malac, a Belon osztriga, a kék kagyló és a fekete tőkehal. A két hónapja teljes gőzzel készülő Molnár Gábor a haltálon alig, a húsoson lényegesebben változtatott menet közben, mindenben rendszeresen egyeztetve az őt felkészítő komoly szakértői teammel.

bocuse02

Külön érdekesség, hogy Gábor közvetlenül a 3 év szünet után a versenyre visszatérő Ausztria képviselője mellett fog versenyezni – nagyjából akkor, amikor néhány méterrel odébb, a fehér asztal mellett eldől, Magyarország vagy Ausztria rendezheti a Bocuse d’Or következő, 2016-os európai döntőjét.

bocuse03

(Képeink a hazai versenyen készültek, illetve a 2013-as lyoni döntő magyar szurkolótáborát ábrázolják.)

Kapcsolódó cikkeink