Liszt Ferenc reptér: új név és új terminál

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 18. 14:10

Megnyílt a SkyCourt, az Égi Udvar nevű új utasterminál pénteken a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren.

A szerdán Ferihegyi repülőtérről átkeresztelt légikikötő új csarnoka a 2-es terminál A és B épülete között kapott helyet, benne éttermekkel, duty free shopokkal és kávézókkal. A 24 ezer négyzetméteres, 24,4 milliárd forintba kerülő épület 8,5 millió főre növeli a 2-es terminál eddigi 4,5-5 milliós kapacitását, így az évi utaslétszám elérheti a húszmillió főt a fejlesztés teljes megvalósulása után.

Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón elmondta, a reptér részleges privatizációjakor vállalt 261 millió eurós fejlesztési kötelezettségvállalásból 82 százalékot már teljesítettek, de a fejlesztések nem állnak le. Azonnal elkezdik a 2A és 2B terminál felújítását, valamint a reptér melletti hotel építését is – írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet Online.

Kapcsolódó cikkeink