Elkerülné a munkahelyi baleseteket? Ezt kell tennie!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 03. 20. 09:28

Magyarországon az év első felében tízezer munkahelyi baleset történt, de sokat el lehetett volna kerülni. A MOL már döntött: január 1-től minden magas kockázattal járó, kritikus tevékenységet végző beszállítótól szigorú munkavédelmi tanúsítványt kér.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 2016 első félévében Magyarországon összesen 10 276 baleset történt munkavégzés közben, amiből 36 halállal végződött. Ebben a periódusban 27 százalékkal több munkahelyi baleset fordult elő, mint 2015 hasonló időszakában. Nem véletlen, hogy hazánkban a cégek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a munkavédelemre.

Nemzetközi szinten a legtöbb nagyvállalat évek óta csak olyan beszállítókkal dolgozik együtt, amelyek rendelkeznek a munkavédelmet és biztonságot garantáló SCC/VCA tanúsítvánnyal.

A rotterdami kikötőben, olajipari cégek összefogásából 1994-ben született, majd azóta egységesített és Európa több részén alkalmazott minősítés egy olyan eljárássorozatot takar, amelynek során a jelentkező cégeket munkabiztonsági és munkaegészségügyi szempontból teljesen átvilágítják. Ha a vállalat a többnapos ellenőrzés végén megfelel minden kritériumnak, megkaphatja az SCC/VCA tanúsítványt. Ezzel mindenhol igazolni tudja, hogy munkája során képes megfelelni a rendszer munkabiztonsági, munkaegészségügyi és környezetvédelmi követelményeinek még magas kockázatú körülmények között is.

Magyarországon az ehhez szükséges képzés és vizsga 2009 óta elérhető, de 2015-ig főleg azok a beszállítók tartották fontosnak a megszerzését, amelyek külföldi vállalatoknak dolgoztak. 2017 január elsejével azonban új időszámítás kezdődik: a MOL ugyanis két éve úgy döntött, hogy az év elejétől minden magas kockázattal járó, kritikus tevékenységet végző beszállítójának kötelezővé teszi a tanúsítvány meglétét.

– Vezető olajipari és petrolkémiai vállalatként a MOL számára elengedhetetlen, hogy beszállítói megfeleljenek a rendszer munkabiztonsági, munkaegészségügyi és környezetvédelmi követelményeinek. Döntésünkben emellett az is szerepet játszott, hogy az új szabályozással mi is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a magyarországi munkavállalók még biztonságosabb körülmények között dolgozhassanak – mondta Kurucz Csaba, a MOL egészségvédelem és munkabiztonság vezetője. (x)

Kapcsolódó cikkeink