Lézer mutatja ki a hamis whiskyt

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 02. 12:01

Új megoldást fejlesztettek ki a skót nemzeti ital hamisítványainak kiszűrésére.

A St. Andrews Egyetem kutatóinak bejelentése szerint olyan új eszköz birtokába jutottak, amelyekkel pontosan megállapítható egy whisky kora, márkája, és a tárolásához használt hordó anyaga.

Mindehhez, állításuk szerint, elég egyetlen cseppnyi mintát venniük a kérdéses italból, amelyet egy apró mikrochipre kell cseppenteni.
Az eljárás lényege, hogy egy hajszálvékony optikai szálon keresztül megvilágítják a mintát, míg egy másik szálon keresztül összegyűjtik a szétszórt és átszűrődő fényt. E fény elemzésével tudják azonosítani a whiskyt, annak úgynevezett “Raman-ujjlenyomatát” alapul véve. A legfontosabb szempont az ital alkoholtartalma – az igazi whiskyben sosem kevesebb 40 százaléknál – de egyéb minőségeket is elárul az áthaladó fénysugarak viselkedése – írja a BBC News.

Praveen Ashok fizikus, a kutatás egyik vezetője szerint a hamisítás jelentős gondot okoz az italgyártóknak, és folyamatosan keresik az újabb és újabb, hatásos, ám költségkímélő módszereket a visszaszorítására. – A fény képességeit kihasználva sikerült technológiánkat egy olyan feladat megoldása mellett csatasorba állítani, amely igen fontos a skót kultúra és gazdaság szempontjából – fogalmazott.

Kishan Dholakia professzor, a kutatócsapat tagja szerint a fény felhasználási területe drámai módon szélesedett, a lézerek 50 évvel ezelőtti feltalálása óta. – Bámulatosnak tartja, hogy az eljárás, amelyet gyógyszerek elemzésére dolgoztak ki, a whisky minőségének szavatolására is alkalmas, mégpedig igen kevés elvesztegetett mintaanyag mellett – írja a hamisitasellen.hu.

Kapcsolódó cikkeink