Lezárult a Pick Szeged és a Szegedi Tudományegyetem közös projektje
Végéhez ért a Pick Szeged Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem közös, 2017-ben indult kutatás-fejlesztési programja, a GINOP-2.2.1-15-2017-00101 azonosítószámú, „A hagyományos Pick termékek versenyképességének javítása az élelmiszerlánc különböző lépéseinél alkalmazott innovatív megoldások segítségével” elnevezésű projekt. Megvalósítását a Széchenyi 2020 „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” program keretében 1,711 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé.
A 4 évig tartó projekt összesen 7 alprogramot foglalt magában. Az ennek keretében kidolgozott új termék-előállítási módszereknek, technológiáknak köszönhetően tovább nőtt a termék-előállítási folyamatok hatékonysága. A projekt részeként felépítettek egy penészes szalámi füstölő és érlelő kis tesztüzemet is a Pick Szeged Zrt. központi telephelyén, ahol számos füstölési eljárást vizsgáltak meg a füstölési folyamat optimalizálása céljából. A program olyan csomagolásfejlesztési projekteket is magában foglalt, amelyeknél elsődlegesen a fenntarthatóságra helyeződött a hangsúly, de a konzorcium tagjai foglalkoztak például a húskészítmények eltarthatóságának növelésével, valamint új, magasabb hozzáadott értékű húskészítmények kifejlesztésével, azok előállítási technológiájának kidolgozásával is. //
Kapcsolódó cikkeink
Zöld Rügy díj: április 30-ig nevezhetnek a fenntartható települési megoldások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A megújuló energia kapacitás Magyarországon négyezerszerese lett 2010-hez képest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a II. Fenntartható Csomagolás Fórum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

