Lezárult a Márka újabb hatalmas beruházása

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 04. 26. 08:09

Harmadik gépsoruk március elsejei ünnepélyes átadásával a Márka Üdítő Kft. gyártókapacitása 180 millió palackra nőtt. Ezzel implementálásra került az „ultra-clean” technológia, azaz a tartósítószermentes üdítők palackozása, emellett a vállalatnál 100%-ban újrahasznosított PET alapanyagú palackokba történhet az üdítők csomagolása.

A beruházás összértéke 3,6 milliárd forint, ebből 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég az NBT-program keretein belül. A sikeres pályázatnak köszönhetően logisztikai központjuk befejezése is közelebb került: az eredeti tervek szerint 2023-ra prognosztizálták, azonban a 15 ezer négyzetmétert felölelő, dokkolókkal és állványrendszerrel is bővített raktárbázisuk várhatóan ez év májusában kerül átadásra.

– Nagyon nagy köszönet partnereinknek, vevőinknek, akik lehetővé teszik, és hisznek bennünk és a termékeinkben, hogy a globalizált világban is fontos szerepet szánnak egy magyar vállalkozásnak – hangzott el Pécskövi Tibor tulajdonos-ügyvezető beszédében.

A fejlesztés folytatásaképpen 2022 második felében egy negyedik gépsort is telepítenek az üzembe, amely szintén az innovatív üdítőgyártást segíti elő. //

Kapcsolódó cikkeink