Lezárásához közeledik a 2013-as EU Élelmiszersegély Program

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 24. 11:07

Az EU Élelmiszersegély Program keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek 2014. március végéig fejezik be a 2013-as Programhoz kapcsolódó élelmiszerek eljuttatását a rászorulók részére.

elelmiszer2

Sikeres évet tudhat maga mögött az Európai Unió által finanszírozott EU Élelmiszersegély Program, amely Magyarországon a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) koordinálásával kerül végrehajtásra. A program mind az önkormányzatok, mind a rászorulók részéről rendkívül pozitív fogadtatásnak örvend. Az országos program keretében az EU-s forrásból közbeszerzési eljárást követően előállított élelmiszereket az MVH-val szerződésben álló négy segélyszervezet, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el a magyarországi rászorultak részére.

A program keretében az a több, mint 1 millió kisnyugdíjas és létminimum közelében élő személy tekinthető rászorulóknak, akik jövedelmi viszonyai a KSH által publikált létminimum értékek közelében vannak. Az osztások során tészta, liszt, keksz, kristálycukor, konzerv, UHT tej és vitaminkészítmény is eljutott a rászorulók számára. Az élelmiszereket előállító vállalkozásokat az MVH közbeszerzési eljárás útján választotta ki, a mikro-, kis és középvállalkozások számára is lehetőség nyílt a jelentkezésre és sikeres pályázat benyújtására. Az élelmiszerek magyarországi vállalkozásoknál kerültek előállításra, egyben segítséget nyújtva ezzel a magyar munkahelyek megtartásában.

Az MVH szigorú laboratóriumi minőségellenőrzések keretében vizsgálja az élelmiszereket a gyártási folyamat során és a segélyszervezetek raktáraiban is. A 2013. év őszi fordulója, azzal a megnyugtató eredménnyel zárult, hogy a rászorulók kiváló – minőségi hibától mentes –, bevizsgált élelmiszereket kaptak. Az MVH több szintű ellenőrzést végez a településeken az élelmiszerek kiosztásakor, illetve a végrehajtásban részt vevő segélyszervezeteknél is. Elmondható, hogy az osztások az előírásoknak megfelelően, jól szervezetten, pontosan és korrekt módon kerülnek végrehajtásra.

A Program Európai Uniós módosítása miatt a 2013. év őszi fordulója keretében végrehajtott élelmiszerosztásokból 2014 tavaszán is részesülhettek a rászorulók. A Program keretében 5,17 millió kg élelmiszert vehetett át 2014-ben 885 ezer rászoruló 1740 településen.

Elmondható, hogy a Program 2006-os indulása óta összesen 90 308 ezer kg élelmiszert kapott a több mint 1 millió rászoruló 23, 9 mrd forint értékben, amellyel az EU Élelmiszersegély program a legnagyobb magyarországi élelmiszersegély programmá fejlődött.

„Az élelmiszercsomagokat a település szociálisan rászorulók, a létminimum közelében élő, és kisnyugdíjban részesülők kapták. A támogatásban részesülők nagy örömmel fogadták az Élelmiszerbanktól kapott élelmiszereket. A Családsegítő Szolgálat bevonásával megoldottuk azt is, hogy mozgásában korlátozott, illetve idős, egyedülálló személyek otthonába is eljussanak az élelmiszercsomagok. Pozitív visszajelzéseket kaptunk a rászoruló személyektől, akik továbbiakban is számítanak a támogatásra. Reméljük, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk együttműködni az Élelmiszerbank Egyesülettel.” – nyilatkozta a programmal kapcsolatban Kiss Tibor, Sárrétudvari polgármestere.

„Told községben osztottuk szét az élelmiszereket. A teljes kilátástalanságot sugalló zsáktelepülésen alapítványunk öt éve végzi esélyteremtő munkáját. A falu szinte egész lakossága megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján jogosultak az élelmiszersegélyre. A tartós élelmiszerek, melyeket a program során kapnak, óriási segítséget jelentenek egy olyan közösségben, ahol a jövedelem a létminimum alatt van, és ahol a családok nagy részének a hónap második felében alapvető élelmezési gondjai vannak. Ez különösen fontos a gyerekek miatt. A kapott liszt, cukor, tészta, és olaj hosszú ideig segít átvészelni a nehéz időszakokat. Segítséget jelent az uzsora elleni harcban is, hiszen nem szorulnak rá, ha van miből főzni. Nagyon sokat jelent ez az adomány. Bízunk benne, hogy a későbbiekben is élhetünk ezzel a lehetőséggel, ami beágyazva abba a segítő munkába, amit végzünk, nélkülözhetetlen azoknak a családoknak, akiknek napi megélhetési gondjai vannak.” – fűzte hozzá a programhoz L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány munkatársa.

A Program végrehajtása az önkormányzatok és a rászorulók visszajelzései alapján 2013-ban és 2014-ben is kifejezetten jól sikerült, az élelmiszerosztások jól szervezetten, hatékony munkával kerültek lebonyolításra. A rászorulók minden évben nagyon várják az élelmiszereket, számítanak az osztásokra, az átvett élelmiszerek minden családnak nagy segítséget jelentenek.

Kapcsolódó cikkeink