Levek kis üvegben, a stílusos felszolgálásért

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 04. 25. 08:00

Az őszilé-uralom ma már a múlté a vendég­lá­tó­helyeken: egyenesen dúskálhatunk a gyü­mölcs­levekben. Egy magára valamit is adó ven­déglőben nem a dobozos változatot öntik po­hárba, ha a megfáradt vendég valami ros­to­sat óhajt. Elegáns két decis, vagy 0,33-as pa­lackokat bontanak, szigorúan a megrende­lő előtt. A tét nagy, a versenybe több cég is be­szállt, a kínálat elképesztő. Amire a gyár­tók még egy sor fontos aprósággal rá­se­gí­te­nek.A gyümölcslé-kategória szerkezetében jelentős különbségek vannak a HoReCa és a kis­ke­res­kedelmi piac között. A HoRe­Cá­ban a standolásnak legmegfelelőbb kiszerelést jel­lemzően az egy literes dobozos termékek adják.
– Nyugat-Európával ellentétben hazánkban még mindig ez a legjellemzőbb, „po­hár­ba töltögetős” kiszolgálási forma, így ez a forma még mindig a piac 60 százalékát uralja – hasonlította össze a két kereskedelmi kultúrát Szokody Ágnes, a Sió-Eckes Kft. marketing me­­nedzsere.
Hozzátette, hogy a minőséget jobban szem előtt tartó kiszolgálás örvendetes je­gyeit fedezhetjük fel a 2 deciliteres üveges termékek di­namikus részesedésnövekedésében, ami 1-2 éve kezdődött.

Elegánsabb kiszolgálás az új Sió üvegekkel
– Az idei sze­zonban az üveges Sió termékeink külleme jelentősen megújul, a korábbihoz ké­pest modernebb formát ölt majd. Ez designban a Sió pohár jegyeihez is igazodik majd, így biztosítva egy komplett szettet a felszolgálásban – mondta Szokody Ágnes.
Az új Sió üveges termékeket elsősorban az általuk Top Gasztronak nevezett szegmensnek kínálják majd, ki­fejezetten széles ízválasztékban. Ezek azok a mai trendet meghatározó és ma­napság divatos éttermek és kávézók, amelyek számára a márka mellett a vendégek kiszolgálásának a módja is meghatározó fontosságú. Az elegáns kivitelű üveges termékek attraktív megjelenést biztosítanak bármely teríték részeként, ezzel is emelve a kínált szolgáltatás színvonalát.
–A Siót túlzás nélkül nevezhetjük Magyarország legnépszerűbb gyümölcslevének, így magát a márkát bemutatni nem szükséges. Viszont célunk és feladatunk tudatosítani a vendégben, hogy mit iszik, miből vá­laszt­hat – mondta Szokody Ágnes. Hozzáfűzte, erőforrásaikat ezért kizárólag olyan eszközökbe – márkázott po­harak, menü kártyák, terasz bútorok, hűtők stb. – fektetik, amelyek mindezt elősegítik. A Sió munkatársától megtudtuk azt is, hogy új termékeik bevezetését jelentős marketingtámogatás kí­séri majd – elsősorban a szezon alatt –, ennek részleteiről viszont még korai beszélni.

Kis üvegekre ösztönöz a Coca-Cola is
A Coca-Cola Magyarország is széles palettát kínál a HoReCának. 0,2 literes visszaváltható kiszerelésben kerülnek forgalomba a Cappy gyümölcslevek, és nektárok őszibarack, na­rancs, eperkoktél, multivitamin, körte, sárgabarack, meggy, alma, ananász, grapefruit, feketeribiszke, paradicsom ízekben. Egy űrtartalmi kategóriával feljebb, a 0,33 literes visszaváltható szektorban, narancs, eper, őszibarack és multimitavin ízek uralják az asztalokat.
– A Cappy gyümölcsleveket 2002-ben vezettük be a magyar piacra. Azóta a márka egyre népszerűbb lett és egyre előkelőbb helyet szerzett magának a piacon, sőt az azonnali fogyasztási helyszíneken, HoReCában piacvezetővé nőtte ki magát az üveges termékek között. A termékek hosszú távú sikerességét egyrészről a kiváló minőség, másrészről a folyamatos aktivitások, promóciók, feltöltő akciók, illetve a termék hűtését és a felszolgálást segítő eszközök biztosítása garantálják – avatta be olvasóinkat a Cappy sikereinek titkába Szabó Ibolya, a Coca-Cola vállalati közkapcsolatok vezetője.
A gyümölcslevek, nektárok tekintetében egyre erősödő tendencia a kisüveges kiszerelés elterjedése. Az okok hasonlóak az ásványvizeknél tapasztalható változásokhoz: a 0,25 és 0,33 kiszerelések egyik jelentős előnye, hogy a vendég látja a felbontás aktusát, így biztos lehet benne, hogy azt a minőséget kapja, amire számít, amit elvár. Egyéb támogató tényezők a kisüveges kiszerelésű gyümölcslevek mellett: a napi fogyás, és elszámolás, könnyebb nyomon követhetősége, illetve a kisebb volumenű ízek megjelenésével a szélesebb termékkínálat a vendéglátóhelyeken.
– Éppen ezért idén tavasszal elindított vevőösztönző prog­ramunk a teljes termékkategóriából a kisüveges kiszerelést forgalmazó partnerkörünket cé­loz­za – mondta Szabó Ibolya.


Pago: különlegesebb ízek felé
A Pago szortiment is igen sokszínű. A 0,2 literes, eldobható üveges kiszerelésben az őszibarack, alma, narancs, multivitamin, ananász, eper, fekete ribizli, körte, paradicsom, kajszibarack, banán és mangó ízű gyümölcslevek vannak forgalomban. Ezeken kívül áprilistól új termékként a Pink Grapefruit került be a választékba. A konkurensek termékválasztékában ilyen kiszerelésben ilyen íz nem található.
– Háromnegyed literes PET palackban négy ízt, a Pago narancsot, ananászt, multivitamint és az őszibarackot forgalmazunk. Ez idáig csak egyes szállodák külön kérésére értékesítettük, de sikerének és a keresettségének növekedésével e kiszerelésű termékeink forgalmát és ismertségét is folyamatosan növelni szeretnénk. Továbbá tervezzük egyéb kiszerelésű Pago gyümölcslevek bevezetését is – ismertette Buday Zsófia, a márkát forgalmazó Törley Pezsgőpincészet termék- és PR-menedzsere.
A Pago gyümölcslevek kö­zött is az őszibarack és a narancs foglalja el a vezető szerepet, de egyre nagyobb érdeklődés van az eper és a fekete ribizli ízű Pago iránt is. Egyre inkább előtérbe kerülnek az ez idáig kevésbé fogyasztott ízek is, jelzi Buday Zsófia, mert a fo­gyasztók egyre inkább keresik a különlegességeket:
– A fogyasztó az alapválasztékot mindenhol megtalálhatja, és sokszor eszerint, megszokásból rendel. Ha megfelelő asztali kommunikációval találkozik, és kellően van informálva, akkor szívesen választja a különlegesebb ízű gyümölcsleveket is.
A Törley Pezsgőpincészet Kft. a márka népszerűsítése érdekében egy külön, csak ezzel a termékkel foglalkozó márkaképviselő személyt alkalmaz. Továbbá a cég „gasztrós” területi képviselők is megkeresik a vendéglátóhelyeket.

Nagykereskedőkön keresztül
– A TopJoy esetében a literes dobozos termékeink (alma, áfonya, narancs, szőlő, ba­rack), valamint a 0,25 literes üveges levek (narancs, alma, fűszeres paradicsom, meggy-alma, feketeribizli, fehérszőlő) igen népszerűek. Fűszeres paradicsomlevünk pedig igazi különlegességnek számít a piacon – sorolta Purmann Zsolt a Maspex Olympos Kft. értékesítési vezetője. – A TopJoy Fitness termékek pe­dig a fitnesztermek látogatói körében népszerűek.
A gyerekitalok kategóriájában piacvezető Kubu, vitaminokban gazdag és tápláló, rostos ital 0,33, 0,4 és 0,75 literes változata többféle ízben és kiszerelésben kapható, és az iskolai étkezdékben és a büfékben is megtalálható.
Egyes partnereiknek TopJoy felirattal ellátott poharakat és napernyőt biztosítanak a márka népszerűsítésére. Stra­té­gi­á­juk az, hogy a nagykereskedőkön keresztül érjék el a HoReCa résztvevőit. Velük együtt partnerre szabott akciókat terveznek: 4+1 karton akciót, árubemutatókat vagy éppen ösztönző árakciót.
Nagy Ottó

Kapcsolódó cikkeink