Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás
Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.
Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban – tette hozzá a miniszter.
Nagy István rámutatott: a megállapodás alapvetően fogja meghatározni a magyar mezőgazdaság támogatási rendszerének és termelési feltételeinek jövőjét a 2023-2027 közötti időszakban. Hangsúlyozta: a közvetlen támogatási rendszer, a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatása, a termeléshez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek, a fiatal gazdák vagy a kisgazdaságok támogatása együttesen biztosítja majd a magyar mezőgazdaság versenyképes fejlődését.
Jó hír az állattenyésztőknek és a kertészeknek egyaránt, hogy a termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti támogatások is megmaradnak – tette hozzá.
Nagy István az MTI-nek elmondta, miután a második éjszaka végére a megállapodás közelébe jutottak volna a miniszterek, minden előzmény nélkül az asztalra került egy olyan javaslat, amely teljesíthetetlen feltételeket írt volna elő a kisgazdaságok számára, ezért ez nem volt elfogadható a tagországok többségének.
A tárcavezető az MTI kérdésére kiemelte, hogy az új megállapodás támogatásrendszere biztosítja környezetünk, teremtett világunk megőrzését és a gazdáink versenyképes termelését. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jön a szintetikus hús és a műtojás?
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette két új európai polgári kezdeményezés…
Tovább olvasom >Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >