Létrejön az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft.

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 08. 11:35

A közösségi agrármarketing tevékenységgel kapcsolatos feladatokat június 15-ével a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. helyett az újonnan létrejövő Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. látja el – az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

buza

A határozat szerint a közösségi bormarketing-feladatokat továbbra is a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. látja el.

A kormány a nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján gondoskodjon az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. jogszabályban előírtak szerinti 3 millió forintos törzstőkével, az állam 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaságként történő megalapításáról.

A nemzeti fejlesztési miniszter feladata az is, hogy rendeletet adjon ki az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. megalapítását követően, a társaság állami részesedése feletti tulajdonosi jogok gyakorlója a földművelésügyi miniszter legyen.

A határozat szerint a kormány a földművelésügyi minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert bízza meg, hogy készítse elő a jogszabály-módosításokat, és tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a közösségi agrármarketing tevékenységgel kapcsolatos feladatokat 2016. június 15-től az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft., a közösségi bormarketing feladatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. lássa el.

A kormányhatározat szerint a földművelésügyi miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter gondoskodik arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. tulajdonában álló vagyontárgyakat, amelyek szükségesek a létrejövő Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. működéséhez és a feladatellátáshoz, június 15-ig megkapja a cég.

A földművelésügyi miniszter feladata továbbá, hogy alkossa meg a folyamatos finanszírozás és a feladatellátás részleteinek kidolgozása érdekében a Nemzeti Agrármarketing Programot, amely illeszkedik a kormány Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiájához. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink