Lényegesen drágább lesz a diós bejgli idén karácsonykor, mint valaha

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 15. 11:55

Gyenge évet zárnak a diótermesztők, emiatt a bejlgi s drágul.  Kelemen Péter, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke a VG-nek elmondta: a hazai dióültetvényeken gyenge, közepes termést takaríthattak be ebben az évben a termelők.

Csalódás volt az idei termés

„Bár az év első felében még úgy tűnt, hogy jó szezonnak néz elébe az ágazat, a nyári szárazság miatt alacsonyabb hozamot sikerült elérni. Mivel az ültetvényeknek csupán a töredéke öntözött hazánkban, a nyári forróság és a kevés csapadék negatív irányba befolyásolta a termést. Bár a darabszámra nem lehetett panasz, a dióbél mérete a legtöbb esetben – főként az öntözetlen ültetvényeken – elmaradt a megszokottól, emiatt az össztermés súlya is átlag alatt maradt”

– mondta el a lapnak a szakember.

Miközben a termés szűkösebbre sikerült az idén, a termelői árak nem felfelé indultak el. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint az elmúlt héten 2800 forintos kilónkénti áron szerepelt a Budapesti Nagybani Piac kínálatában a belföldi dióbél. Ez mintegy 14 százalékos csökkenés a tavalyi szinthez képest.

Az áresés hátterében Kelemen Péter szerint az áll, hogy az elmúlt időszakban egyre több héjas dió érkezik az Egyesült Államokból és Chiléből, erős nyomást gyakorolva az Európai Unió piacára. Emellett az idén tetemes mennyiségű olcsó tisztított ukrán dióbél került a hazai és a környező országok piacára. Bár elvileg az unió egészét érinthetné az ukrán dióexport, a legnagyobb mennyiség az EU keleti részében, így például hazánkban jelenik meg. A globális hatások mellett az is az áresés irányába hatott, hogy a korábbi évekhez képest kisebb kárt okozott a szórványültetvényeken és a háztáji diófákon a dióburokfúró légy. A magasabb háztáji termés is csökkenti a keresletet, s így az árakat is.

„Érdekes folyamat, amit egyébként más termékeknél is érzékeltünk, hogy a kiskereskedők sokszor annak ellenére emelik az árakat, hogy azt a termelői vagy a nagykereskedelmi árak alakulása nem indokolná”

– árulta el Kelemen Péter a VG-nek.

 

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink