Lengyel agrárminiszter: Varsó kész tárgyalni Kijevvel az ukrán gabonaexportról
Varsó kész tárgyalni Kijevvel a gabonaexportról – jelezte Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter szerdán, reagálva ukrán hivatali partnere aznapi kijelentésére, miszerint Ukrajna megegyezésre törekszik az ügyben.

(Fotó: Pixabay)
Lengyelország várja az ukrán gabonával összefüggő probléma megoldását célzó megbeszéléseket, készen áll az erről szóló tárgyalásokra – mondta el Telus a PAP hírügynökségnek. Hangsúlyozta, Varsó nyitott olyan megoldás keresésére, amely „megvédené a lengyel piacot, a lengyel gazdákat, és segítené Ukrajnát”. A miniszter ilyen megoldásként említette a gabonatranzitot, valamint azt, hogy az ukrán termékekre vonatkozó tilalmi lista legyen rugalmas, módosítható, tegye lehetővé például egyes termékek importját oda, ahol erre igény van. Egyúttal jobb lenne, ha a megoldás tartós lenne, és az Európai Unió vezetné be – fűzte hozzá Telus. A miniszter szavaival Tarasz Kacska ukrán gazdasági és kereskedelmi miniszterhelyettes, az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak adott szerdai nyilatkozatára reagált, amelyben az ukrán tisztségviselő aláhúzta, „Ukrajna tervében első pontként a Lengyelországgal való megegyezés megtalálása szerepel”. Kedden még ugyanis Kacska a Rzeczpospolita lengyel napilapnak adott interjúban jelezte: Ukrajna a közeli napokban embargót vethet ki a lengyel hagymára, paradicsomra, káposztára és almára. Erről a lépésről az ukrán miniszterhelyettes szerdán elmondta: ez „utolsó pontként szerepel az ukrán cselekvési tervben”, és reméli, nem fogják foganatosítani. Telus „az utóbbi két-három nap alatt kialakult helyzet csillapításának” minősítette Kacska szerdai nyilatkozatát. „Azt gondolom, Ukrajna átgondolta a korábban kifejtett véleményét” – jegyezte meg a lengyel miniszter.
Ukrajna hétfőn panasszal fordult a genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három európai uniós tagország – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmát. A lengyel importtilalom az ukrán búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >